Gazdaság

Frankhitelesek, figyelem: döntöttek Svájcban

Megszületett a svájci jegybank döntése: a kamat tartása mellett döntöttek, nem kell tehát immár a magyar frankhiteleseknek a kamatdöntés frankerősítő és hitelkamat-növelő hatásától tartaniuk.

A Svájci Nemzeti Bank továbbra is a 0,25 százalék körül igyekszik tartani a svájci frank betéti kamatát – áll a
jegybank
csütörtöki közleményében.

Korábban a magyar médiában cikkek jelentek meg, amelyek figyelmeztetettek arra, hogy a svájci jegybank esetleges kamatemelése „megadhatja a kegyelemdöfést” a frankhiteleseknek. Az aggodalom alapja Svájc vezető bankja, az UBS stratégáinak a véleménye volt, amely szerint az inflációs félelmek miatt a svájci jegybank szigoríthat a monetáris politikáján.


Szerdai cikkünkben azonban igyekeztünk megnyugtatni a devizahiteleseket, hogy a kamatemelés teljességgel valószínűtlen. Immár a kétségek maradéktalanul eloszlottak, a svájci jegybank folytatja „expanzív” politikáját.

Ha csakugyan magasabb kamatot célzott volna meg a jegybank, akkor az valóban a frank erősödését, és a hitelkamatok emelkedését vonhatta volna maga után, még nehezebb helyzetbe hozva a frankalapon eladósodottakat.

A svájci jegybank közleményéből világosan kiderül, hogy szó nincs arról, hogy aggódnának az infláció miatt, s emiatt megfontolták volna a szigorításnak akár a lehetőségét is.
Részint a frank felértékelődése, részint a globális gazdaság lassulása miatt 0 százalék körüli pénzromlást várnak 2011 első negyedévére, sőt, még a defláció lehetőségét sem zárják ki teljesen.

Így zuhant a CHF/Euró árfolyam.

Így zuhant a CHF/Euró árfolyam.

Nemcsak a magyar frankhitelesek fújhattak ki megkönnyebbültek egy kis levegőt, némi luft elszállt a frank árfolyamából is, a jegybanki közlemény megjelenése után nagyot esett az alpesi fizetőeszköz. Az árfolyamot korábban az UBS kamatemelési víziója hajtotta följebb, ám ez a lufi most kipukkadt.

Ami pedig jó hír a magyar frankhiteleseknek, a svájci frank 14 óra 35-kor 212,7 forintot ért, szemben a délelőtti 216 forint körüli árfolyammal.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik