Gazdaság

A vállalkozásokat is fenyegeti az erős frank

Több ezer vállalkozás jövőjét fenyegeti a forinthoz képest folyamatosan erősödő svájci frank, mivel a cégek fennálló hitelállományának 52-56 százaléka devizaalapú.

Az Atradius Hitelbiztosító felmérése szerint az évtized eleje óta folyamatosan nőtt a vállalkozások devizában történő hitelfelvétele, a 2008-as csúcson ez körülbelül 4000 milliárd forintot és a teljes belföldi hitelállomány mintegy 60 százalékát jelentette. Bár az idén mintegy 22 milliárd forinttal nőtt a nem pénzügyi vállalatok hiteleinek összege, az elmúlt évekkel ellentétben az új hitelek esetében már a forinthitelek a kedveltebbek.

Ennek ellenére a futamidők miatt ma is a fennálló hitelállomány legalább 52-56 százaléka devizaalapú – idézi a közlemény Vanek Balázst, a cég országigazgatóját. Az elmúlt hónapokban tapasztalt forintgyengülés miatt új hitelhez jutni is nehezebb, és egyre nagyobb terhet jelent a meglévő hitelek törlesztése is.

“Ez együtt több száz vállalkozás végét jelentheti igencsak rövid időn belül” – mondta Vanek Balázs. Idén az első 8 hónapban több csődeljárás indult, mint 2008-ban összesen – tette hozzá.

További problémát jelent, hogy a magyar mikro-, kis- és középvállalati (kkv) szektorban jegyzett mintegy 800 ezer vállalkozás közül mindössze ötezer képes közvetlenül megjelenni az exportpiacokon, részesedése a teljes exportból pedig 27,8 százalékot ért el 2009-ben. Így tehát a magyar kkv-k kevéssé képesek kihasználni a gyenge magyar deviza nyújtotta előnyöket az export területén.

Az Atradius adatai szerint továbbra sem javulnak a fizetési szokások: míg az első negyedévben a kkv-k körülbelül negyven százaléka szembesült partnerei fizetési problémáival, három hónappal később már minden második tapasztalta ezt.

Ezenkívül egyre jobban emelkedik azoknak a partnereknek a száma, akik rendszeresen számlák lejárta után fizetnek. Továbbra is a legveszélyeztetettebb szektorok között van az építőipar és a kereskedelem.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik