Gazdaság

Olcsóbbak lettek az élelmiszerek

A fogyasztói árak augusztusban 0,6 százalékkal csökkentek az egy hónappal korábbihoz képest, és 3,7 százalékkal haladták meg az egy évvel azelőtti szintet.

Az élelmiszerárak egy hónap alatt 1,9 százalékkal csökkentek, amelynek hátterében az idényáras élelmiszerek (burgonya, friss zöldség, gyümölcs) meredek, közel 14 százalékos áresése áll – mondta Minary Borbála, a KSH főosztályvezető-helyettese.

Az elemzők 4,0 százalékos éves inflációt vártak augusztusra.

Az idén az első nyolc hónapban átlagosan 5,2 százalékkal voltak magasabbak az árak, mint az előző év azonos időszakában – közölte a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) pénteken.

A maginfláció augusztusban 0,3 százalék volt a júliusi 0,1 százalékot követően, 12 havi összehasonlításban 1,5 százalékra emelkedett az előző havi 1,3 százalékról. A nyugdíjas fogyasztó kosárra számított 12 havi árindex 4,0 százalék volt, az egyhavi 0,9 százalékkal csökkent.

A fogyasztói árak júliusban 0,1 százalékkal nőttek az egy hónappal korábbihoz képest, és 4,0 százalékkal haladták meg az egy évvel azelőtti szintet. Tavaly augusztusban a havi infláció 0,3 százalékkal csökkent, az éves 5,0 százalék volt.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik