A vártnál jóval alacsonyabb augusztusi infláció nyomán enyhült a magyarországi jegybanki kamatemelés kockázata – vélekedtek a 3,7 százalékos múlt havi éves drágulási adat pénteki közzététele után londoni felzárkózó piaci elemzők.
Az MTI által az adatismertetés előtt kérdezett nagy londoni befektetési és gazdaságelemző cégek szakértői 3,9-4,2 százalék közötti prognózisokat adtak a teljes kosárra kiszámolt tizenkét havi augusztusi inflációra; az előrejelzési átlag 3,98 százalék volt. Az inflációs adatsor pénteki közzététele után a Barclays Capital befektetési csoport európai felzárkózó piaci elemzői úgy vélték: az augusztusi inflációs jelentés és a legutóbbi monetáris tanácsi nyilatkozatok alapján az MNB „talán kissé túl héja” az inflációs kilátások megítélésében.
A JP Morgan bankcsoport londoni elemzői az eddigi 4,7 százalékról 4,4 százalékra módosították az idei év végére adott, éves összevetésű inflációs előrejelzésüket a pénteki adatok nyomán. A cég szakértői úgy vélik: az MNB várhatóan „enyhén héja” hangvételt tart fenn, amíg a forint a jelenleginél erősebb szinten nem stabilizálódik, de a közeli kamatemelés kockázata az augusztusi infláció – és a kormány piaci kommunikációjában látszó fordulat – hatására enyhült. A TD Securities értékelése szerint a magyar gazdaság alapmutatói még akár kamatcsökkentést is indokolnának, de a cég belátható időn belül változatlan MNB-kamatra számít.
