Gazdaság

Sarkozy nem tágít: lesz nyugdíjkorhatár-emelés

Az országos sztrájk ellenére nem enged nyugdíjkorhatár-emelési tervéből a francia elnök.

Nicolas Sarkozy szerdán kijelentette: “szó sem lehet” arról, hogy 62 év alatt legyen a nyugdíjkorhatár.A Franciaországban a jelentős munkavállalói vívmánynak tekintett 60 éves nyugdíjkorhatár tervezett emelése miatt kedden több mint egy millióan vonultak az utcára. A szakszervezetek szerdán döntenek a tiltakozó akció folyatatásáról.

A közleményében az elnök hangsúlyozta: megérti a sztrájkolók aggodalmait, éppen ezért utasította a minisztereket, hogy finomítsanak a nyugdíjreformról szóló törvénytervezeten, de a nyugállományba vonulás korhatárának emelésére vonatkozó rendelkezés nem változik. “Ebből nem engedünk” – szögezte le Sarkozy.

A nyugdíjkorhatár fokozatosan, 2018-ig emelkedik 62 évre, a lépés pedig elkerülhetetlen, mert a nyugdíjrendszer hiánnyal működik, és a deficitet finanszírozni kell – tette hozzá az államfő az Elysee-palota közleménye szerint.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik