Nagyvilág

Egymillió francia tiltakozott a nyugdíjreform ellen

A francia kormány a jelenlegi 60 évről előbb 62, majd 2018-ig 67 évre akarja emelni a nyugdíjkorhatárt.

A szervezők szerint mintegy 2,5 millióan, a belügyminisztérium szerint 1,12 millióan tiltakoztak kedden Franciaországban a kormány tervezett nyugdíjreformja ellen. Délelőtt több nagyvárosban voltak felvonulások, délután pedig Párizsban szólítottak sok százezer embert utcára a szakszervezetek.

Tiltakozó sztrájkok is voltak: a közalkalmazottak egynegyede szüntette be a munkát, a vonatok fele nem járt és a nagyvárosi metróközlekedésben is komoly fennakadások voltak.

A megmozdulást az váltotta ki, hogy a francia kormány a jelenlegi 60 évről előbb 62, majd 2018-ig 67 évre akarja emelni a nyugdíjkorhatárt, és 40,5-ről 41,5 évre azt az időt, ameddig nyugdíjjárulékot kell fizetni ahhoz hogy valaki öregkori nyugdíjat kapjon. Ezzel az előzetes számítások szerint 70 milliárd eurót fog megtakarítani.

A legfrissebb közvélemény-kutatások szerint az emberek kétharmada igazságtalannak tartja a készülő reformot, de ugyanennyien úgy gondolják, hogy a sztrájkok miatt a kormány nem változtat szándékán.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik