Gazdaság

Ma kiderül, mit ásott elő a “csontvázbrigád”

Varga Mihály szerint nincs veszélyben a 3,8 százalékosra tervezett hiány.

Amit 100 nap alatt el lehetett végezni, azt ez a kormány megtette – mondta a köztévében a Miniszterelnökség államtitkára. Varga Mihály közölte, hogy folytatják a Nemzeti Konzultációt, amit Ózdon kezdtek a közbiztonságról, de a legfontosabb a jövőre nézve az egészségügyről szóló lesz.

A legkomolyabb átalakításra az egészségügy szorul – ismertette. Kérdésre válaszolva Varga azt mondta, megtartják mind az öt konzultációt, de egyelőre 100 nap alatt ennyire futotta. A gazdasági tényfeltáró bizottság jelentéséről szólva az államtitkár megerősítette, hogy 60 körüli tételt derítettek fel. Részleteket azért nem árult el, ma ismertetik részletesen, milyen “csontvázakat” találtak.

“Olyan tételekről van szó, amelyeket a 29 pontos tervvel már sikerült ellentételezni” – mondta az államtitkár, aki egy kérdésre válaszolva, azt mondta, nincs veszélyben az év végére tervezett 3,8 százalékos hiány. Az IMF-tárgyalásokról szólva Varga Mihály úgy vélekedett, nem fognak megszakadni a tárgyalások. Az a fajta együtmműködés, amely évek óta tart valamilyen formában folytatódni fog – tette hozzá.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik