Javíthat Magyarország helyzetén egy újabb hitelkeret-megállapodás a valutalappal?
Azt hiszem, amíg nem garantált, hogy teljes mértékben képesek vagyunk refinanszírozni magunkat piaci alapon, privát finanszírozók által, addig nekünk a multilaterális intézmények – és nemcsak az IMF – rendelkezésre állása nagyon fontos. Márpedig ma nem jelenthetjük ki teljes bizonyossággal, hogy képesek vagyunk erre, főleg, ha a görögök átütemeznek vagy más krízis kitör, mint 2008-ban. Akkor nem kapnánk pénzt a piacokon, egy centet sem.
A jövő évi költségvetés tervezésekor a korábban vállalt, három százalék alatti hiányszinthez képest mekkora lehet a mozgástér, ha a piacok bizalmát meg akarjuk őrizni?
Más ez a mozgástér ma, más volt múlt szerdán, s nem tudhatjuk, mi lesz októberben. Nekünk ma konzervatívan úgy kell számolnunk, hogy mi van akkor, ha baj van, és ahhoz képest kell belőni a számainkat. Ha pedig a Nemzetközi Valutaalap nélkül akarjuk élni az életünket, akkor kétszeresen úgy kell számolnunk.
Most is olyan sötétnek látja a magyar társadalom jövőképét, amilyennek az elmúlt években lefestette?
Akkor látom majd másként, ha szembesítjük magunkat azzal, hogy mi az, amit nem jól csinálunk. Két évvel ezelőtt, a Lehman Brothers bedőlése után, azt mondtam, nekünk Mohács kellett ehhez a szembesítéshez. De úgy tűnik, hiába érkezett meg hozzánk is a válság, nincs nagy társadalmi szemléletváltás. Aki nyakig ül egy devizahitelben, az most persze mélyen elgondolkodik azon, valóban devizában kellett-e eladósodnia, nem lett volna-e jobb inkább még három évig félretenni a pénzt, de ez nem szemléletváltás, ez pánik. Az a megérzésem, hogy az emberek többsége úgy érzi, és ezt is szuggerálják beléjük, hogy ami történt, az nem az ő felelősségük, hanem például a bankoké. Márpedig ameddig így látják, addig nem lesz semmiféle szemléletváltás.
Akkor mi legyen a bedőlő devizahitelekkel, a máris több százezer rossz adóssal?
Foglalkozni kell a problémával, mert most már olyan nagyra nőtt, hogy a bankrendszert, ezen keresztül az ország jövőjét, a nemzetközi hitelképességünket, makrogazdasági pályánkat veszélyezteti. Ez egy olyan rendszerszintű probléma, amire rendszerszintű megoldást kell találni. De aki devizahitelt igényelt, az devizaspekulációba kezdett: felvett egy forinthitelt, és mellette beshortolta a svájci frankot. Ez a lehető legfelelőtlenebb devizaspekuláció! Ha valakiket először is meg kell menteni, úgy azokat, akik takarékoskodtak, a magyar vállalatok és a kormány papírjaiba tették a pénzüket, amiből a Mol, az OTP, a Richter, az egész ország expanziót hajtott végre, innovációba, beruházásokba fektettek, munkahelyeket teremtettek. Erre van szüksége az országnak, ez előremutató dolog. Azzal viszont nem tudom, mit lehet kezdeni, hogy valaki rossz minőségben felépített lakóparkokba, gépkocsiba, plazmatévébe fektette bele a devizaspekuláció keretében felvett hiteleket, a saját lehetőségeihez mérten esetleg aránytalan, vagy szükségtelenül nagy beruházásként, még akkor is, ha ennek is volt GDP-növelő hatása, csak éppen nem egyensúlyi és fenntartható. De a rendszerszintű problémát meg kell oldani, és ennek az első kérdése, hogy mit csinálunk akkor, amikor 250 vagy netán 300 forintig erősödik a svájci frank. Mert senki nem garantálja, hogy nem lesz annyi.
(Miért és mikor indul meg a svájci frank-hólabda? Van más esélye a jegybanknak, mint a kamatemelés? Milyen gazdaságpolitikát kellene folytatnia a kormánynak? Miért fordított gyökjel alakú a válság? Ezekre a kérdésekre is válaszol a Figyelő legfrissebb, csütörtökön utcára kerülő számában Jaksity György.)
