Gazdaság

Oszkó: Az uniós polgároknak kedvez az EU döntése

Az Európai Unió polgárai lehetnek a nyertesei annak a döntésnek, amely szerint a tagországok minden év első felében előzetes uniós egyeztetésnek vetik alá a nemzeti költségvetéseket.

A jövőre induló rendszer értelmében az Európai Bizottság jelentése alapján a tagállamok kormányait képviselő tanács minden év elején meghatározza majd az unió előtt álló gazdasági kihívásokat, és stratégiai iránymutatásokat ad ezek leküzdéséhez.

Oszkó Péter korábbi pénzügyminiszter elmondta: a döntés nyomán a kormányoknak kevesebb rövid távú politikai cél magvalósítására lesz lehetőségük, így hosszabb távon a tagországok költségvetése a pénzügyi stabilitás irányába mozdulhat el. Ennek a folyamatnak a nyertesei az Európai Unió polgárai lehetnek – tette hozzá.

A döntés hátterében a görög válság kiváltotta pénzpiaci nyomás állhat, amely a költségvetési hiányok leépítésének gyorsítását kényszeríti ki – magyarázta a volt pénzügyminiszter, nem titkolva, hogy ez a döntés a nemzeti szuverenitás korlátozását is jelenti.

Magyarország számára nem jelent alapvető változást a brüsszeli döntés, hiszen a költségvetési folyamatok hosszabb távú tervezését a magyar kormányok eddig is elvégezték a minden év decemberében Brüsszelnek megküldött konvergenciaprogram keretében, miután Magyarország a túlzott deficiteljárás hatálya alatt áll – jelezte Oszkó Péter.

Először a 2012. évi nemzeti költségvetések tervezése során kerülhet sor az EU pénzügyminiszterei által kezdeményezett költségvetési egyeztetésekre – mondta a Bajnai-kormány pénzügyminisztere.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik