Gazdaság

Tölgyessy a költségvetési kényszerpályáról

Az elemző szerint jövő év derekától fogy el a közvélemény türelme.

Az MR1-Kossuth Rádió politikai elemzőjeként szereplő alkotmányjogász szerint a kormány – az elődje által hátrahagyott csontvázakra hivatkozó – mozgástér-bővítési kísérlete látványosan kudarcot vallott. Tölgyessy Péter a közrádióban azt mondta, a kabinet újabb és újabb ötletekkel reméli növelni az állam által felvehető új hitelek nagyságát, de ha nem akar magának bajt a pénzpiacokon, akkor a 2011-es költségvetést a 2,8 százalékos hiány alapján készíti el.

Így azonban kérdéses, miként rakja össze a kabinet a következő év költségvetését – tette hozzá az elemző. Ha a kormány valóban úgy akar áttérni az egykulcsos adózásra, hogy közben senkinek se romoljon a helyzete, akkor nincs meg a magasabb adókulcs teljes eltörlésének a fedezete. Ezért mégis áldozatot kell kérni az emberektől, vagy a többéves bevezetéssel végképp elmarad az induló nagy ugrás a gazdaságban.

Tölgyessy szerint az új kormány eddig döntően nem adót csökkentett, hanem a bankadóval inkább a gazdaság egészére jelentős részben szétterülő adót emelt, a már jogszabályba foglalt döntések pedig keveset mozdítottak az örökölt költségvetésen. Alig több mint négyszázmilliárd forintot mozgattak meg, miközben az előző kormányok első félévükben két-háromszor nagyobb összegeket forgattak meg.

Ha ez a következő évben is így marad, akkor a gesztusaival függetlenségi harcot indító Orbán-kormány ugyancsak ki lesz szolgáltatva a világgazdaság és a pénzpiacok állapotának, sikere az elkerülhetetlennél is jobban a világ helyzetétől függ majd. Ha nem jön a világgazdasági válság második hulláma, akkor sem várható a következő években 3-4 százaléknál nagyobb növekedés, ami aligha elég a minden téren lényegi változást ígérő új rendszer legitimációjához.

Márpedig a következő esztendő derekától a közvélemény mindjobban várni fogja a kézzel fogható sikereket, egyelőre azonban még egyáltalán nem világos, hogy a “gesztusok áradatán túl a világgazdaság bajos helyzetében milyen gazdasági döntésektől jöhetnének a tényleges eredmények” – mondta Tölgyessy Péter.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik