Gazdaság

Fellegi: új közbeszerzési törvény készül

Új közbeszerzési törvény készül és lép hatályba 2011 első félévében - közölte Fellegi Tamás nemzeti fejlesztési miniszter.

A miniszter a Külügyminisztérium külképviselet-vezetői értekezletén előadásában fontosnak nevezte a nemzeti, a kis- és középvállalkozói valamint a magyar tulajdonosi érdekek segítését a jogállamiság kereteiben és az európai uniós jogszabályokkal összhangban.

Kifejtette, jelentősen növelni szeretnék az állam szerepét a közbeszerzéseknél és pályáztatásoknál. A kamarákkal együttműködve olyan szakértői, tanácsadói hálózatot kell kiépíteni, amely segít a kis- és középvállalkozásoknak abban, hogy a pályázáshoz ne kényszerüljenek további üzleti partnerek bevonására – hangsúlyozta.

A miniszter meggyőződése szerint a jelenlegi pályázati rendszer halasztást nem tűrő átalakítást igényel. Elmondta, hogy rendkívüli lemaradás tapasztalható a forráslehívásban, ezenkívül nagyon lassú, bonyolult és körülményes az eljárásrend. Utóbbi a pályáztatási rendre és a kifizetésekre is érvényes – állapította meg.

Fellegi Tamás kifejtette, hogy jelentősen egyszerűsíteni akarják a pályázati intézményrendszert, ennek folyamata már elkezdődött. Arra is törekednek, hogy nagyságrendekkel csökkentsék a kiírt pályázatok számát. Utalt arra, hogy értelmetlenül szétaprózódott, a nemzetgazdaság szempontjából értéktelen, érdektelen gazdasági teljesítményt célzó pályázatok is megjelentek.

A miniszter a kiemelt célok között említette a versenyképesség erősítését az átlátható, stabil jogszabályi környezet és a felhasználóbarát támogatási rendszer megteremtésével, valamint a bürokrácia csökkentését az elektronikus ügyintézés szélesebb körű bevonásával.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik