Gazdaság

Fellegi: új pályázati rendszert kell létrehozni

Az Új Széchenyi Terv célja, hogy gyorsan és hatékonyan tudják eljuttatni a hazai és uniós összevont forrásokat a kis- és közepes vállalkozásokhoz (kkv) - közölte Fellegi Tamás.

A nemzeti fejlesztési miniszter az Új Széchenyi Terv vitairatának ismertetésén Budapesten közölte: új pályázati rendszert, a fejlesztési források tervezésének, elosztásának új intézményrendszerét és új értékelési rendszert kell létrehozni.

Kitért arra is, hogy 2007-2013 közötti időszakban Magyarország számára elérhető uniós források értéke összesen 7870,17 milliárd forint. Ebből jelenleg 1828,8 milliárd forint szabad forrás áll rendelkezésre, 1480,2 milliárd futó projekt és 4126,5 milliárd forint kötelezettségvállalással elindított projekt mellett.

Jelenleg a kis- és középvállalatok számára azonnal mobilizálható források értéke a forrástérkép adatai alapján 155 milliárd forint – emelte ki Fellegi Tamás.

Emlékeztetett arra, hogy a kormány már tárgyalta az összesen mintegy 477 milliárd forint értékű projektforrás visszavonására, illetve tártalmi felülvizsgálatára vonatkozó javaslatot. Bejelentette: ennek eredményeképpen összesen 41 milliárd forint uniós támogatást szabadítanak fel.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik