Gazdaság

Élénkül a régiós kiskereskedelmi ingatlanpiac

A kelet-közép-európai kiskereskedelmi ingatlanpiacra összesen 630 millió eurónyi befektetés érkezett 2010 első félévében, ami 190 százalékos növekedés az egy évvel korábbihoz képest.

Legfrissebb kutatására hivatkozva a CB Richard Ellis (CBRE) közölte: a régiós befektetések ismét a magyar, lengyel, román és orosz piacon koncentrálódtak: a kelet-közép-európai befektetések 87 százaléka ebbe a négy országba érkezett.

A kutatók emlékeztetnek arra, hogy 2008 második negyedéve óta most emelkedett először az első osztályú ingatlanok tőkeértéke éves szinten, a hozamok csökkenése és az emelkedő bérleti díjak hatására.

A tanácsadó cég közleményében megállapítja, hogy a 2010 első negyedévi gazdasági teljesítmények alapján a legtöbb közép- és kelet-európai ország túljutott a recesszión, sőt néhány piacon már a kiskereskedelmi eladások is emelkedtek az elmúlt hónapokban. A fogyasztói bizalom Közép-Európában a munkanélküliség csökkenésével emelkedni kezdett, ahogyan a gazdasági növekedés is beindult a régióban – mutatnak rá.

A kutatásból kiderül, hogy a közép- és kelet-európai régióban tervezett kiskereskedelmi ingatlanfejlesztések 20 százalékkal csökkentek az elmúlt hat hónapban, a délkelet-európai országokban viszont várhatóan továbbra is jelentős mennyiségű terület érkezik a piacra 2011 végéig.

A közlemény kitér arra, hogy 2010 első félévében Közép- és Kelet-Európa legnagyobb kiskereskedelmi befektetési tranzakcióját Magyarországon ütötték nyélbe, amikor az Allianz Real Estate megvásárolta az Allee bevásárlóközpont 50 százalékát az ING Developmenttől.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik