Gazdaság

Tartós befektetési számla – csalogató akciók

Már az év elejétől elérhető, de minden bizonnyal csak az ősszel pörög fel a tartós befektetési szerződések (tbsz) piaca. Az ügyfelek nem igazán ismerik az adókedvezmény lehetőségét, a bankok pedig visszafogottak a népszerűsítésében. Hogyan készülnek, miként csalogatnak a szolgáltatók?

A magyar lakosság alig, ha pedig mégis, gyakran rosszul ismeri a tartós befektetésiszámla-konstrukciókat, pedig ezek már középtávon is adómentes megtakarítást tesznek lehetővé. Eddig legalábbis nem mozgatta meg különösen a hazai lakosság fantáziáját a lehetőség, de ahogyan az ilyen konstrukcióknál már lenni szokott, év vége felé várható a számlanyitások zöme.

A magánemberek ilyenkor szokták áttekinteni adóoptimalizációs lehetőségeiket, igaz ennél a konstrukciónál az év végi hajrá – például a NYESZ-szel ellentétben – nem racionális, hiszen az év közben megnyitott számlával már azonnal megkezdhető a kedvezményezett időszak.

Kisebb kampány

Banki forrásaink szerint a tbsz fogadtatása éles ellentétben áll a 2006-os kamatadó bevezetése előtti helyzettel, amikor mind a sajtó, mind a bankszektor nagyon felkapta a sztorit, és komoly kommunikációs hadjáratot folytatott a kamatadó bevezetésének tudatosításáért.

A bankok céltermékeket gyártottak, a lakosság pedig használta is ezeket. Akkor, egyetlen hónap alatt rengetegen újrarendezték befektetéseiket. Most sokkal halkabb a kampány, bár ahogy egyre többen nyitnak tbsz-számlát, úgy szájhagyomány útján terjed az információ, hogy ezen számla használatával megtakarítható a kamatadó. Ám a tbsz még mindig nem közismert, ráadásul mivel nincsen egyértelmű határdátum, így az ügyfeleken erőt vehet a „Pató Pál úr”-mentalitás, másnap is ráérnek majd megnyitni azt a tbsz-számlát. Pedig a szolgáltatók már aktívak, sok a kifejezetten tbsz-re hangszerelt betét, befektetési alap, kötvény és sok a kedvező számlanyitási lehetőség is, díjkedvezmény, a befizetéseknél külön lekötéseket nem igénylő betétkonstrukciók és vannak a tbsz-nyitást támogató ajándékok, ösztönzések.

Alapvetések

Mivel a tbsz már idén január 1-jétől elérhető, az fn.hu is többször foglalkozott vele, de az egyes szolgáltatók újdonságainak bemutatása előtt, éppen az információhiány miatt, talán érdemes röviden vázolni, miről is van szó! A pénzügyi befektetésekből származó új magánjövedelmek (kamat, osztalék, árfolyamnyereség) húszszázalékos adó alá esnek Magyarországon, ám ha tbsz-számlán három, illetve öt évnél hosszabb ideig az ügyfél nem veszi fel pénzben a megtakarításait, akkor az adóteher tíz, illetve nulla százalékra olvad.

Tbsz-számlát már 25 ezer forintos kezdő megtakarítással nyitni lehet, majd adott évben bármilyen összeggel növelhető a felhalmozás. Év végén aztán kezdődik a hároméves, vagy ötéves moratórium. Azaz a szükséges befektetési időtáv innentől 3, illetve 5 év, vagyis, aki 2010. augusztus 10-én helyez el valamekkora összeget tbsz-számlán, annak 2013. december 31. után már csak tíz, 2015 december 31. után már nullaszázalékos lesz az adókötelezettsége. Kétféle, egymás közt nem átjárható számlatípus van, az egyik a betéti, ahol bankbetétben lehet a pénzt fialtatni, a másik az értékpapír, ahol az értékpapírok, részvények, kötvények, befektetési jegyek, certifikátok széles világából lehet választani. A moratórium alatt is lehet értékpapírokat adni-venni, csak pénzt nem szabad felvenni vagy elutalni erről a számláról.

Ha mégis ezt teszi az ügyfél, elveszett az adókedvezmény, igaz, csak a kedvezmény, egyéb büntetés nincsen. A tartós befektetési számlára a törvény szerint csak forintalapú eszközöket lehet bevezetni, azóta a Pénzügyminisztérium pontosított, olyan eszközöket, amelyek mögött forintletét van. Mindez sokféle ötletet adott a szolgáltatóknak, így már itthon is elérhető alapok alapja formában forinttermékbe csomagolt nemzetközi alap, de akár devizaügyletek, certifikátok is. Lássuk ezek után a körkérdésünkre választ adó szolgáltatók egyedi kínálatát!

3 tipp

Nem érdemes az év végéig várni! Ha van megtakarítható pénzünk, minél előbb helyezzük el a megtakarítást, annál hosszabb ideig kamatozik adókedvezménnyel a pénz.

Ha bizonytalanok vagyunk abban, hogy nem kell-e később a pénzünkhöz nyúlni, nyissunk több számlát! Ha egy ötmilliós számláról kell kivenni egymillió forintot, bukott a teljes adókedvezmény. Ha azonban öt darab egymilliós számla közül csak egyet kell feltörni, akkor négynél megmarad az adókedvezmény is.

Tervezzünk konzervatívan, a később felbontani kényszerült szerződés kezelése macerás, a személyi jövedelemadó bevallásában kell rendezni!

Budapest Bank

A Budapest Banknál a tartós befektetési számlákon elhelyezett állomány már meghaladja a 10 milliárd forintot. A betéti tbsz esetében a konstrukció egy megtakarítási számlára épül, amely automatizált megtakarítási módot tesz lehetővé, és amelynek kamata követi az MNB alapkamat-változásait, értéke mindig az MNB alapkamata mínusz egy százalék. Azok az ügyfelek, akik a betéti tbsz-en előre rögzített fix kamatot kívánnak kalkulálni, választhatják a hároméves fix kamatú betétet is. A Budapest Bank kínál olyan éves betétet is, amelyet ha az ügyfél tbsz-en köt le, magasabb kamatot kap, mintha normál számlán kötötte volna le.

Az értékpapír tbsz-en szinte az összes, a Budapest Banknál egyébként is elérhető befektetési alap választható, ezen felül többféle olyan befektetési alap indítását is tervezi a bank, amelyek kifejezetten a tbsz jellegéhez igazodnak. Végül a Budapest Bank a tbsz nyitását egy egyedülálló biztosítással is támogatja, amelyben minden tbsz-t nyitó ügyfél automatikusan és díjmentesen részesül. Ha az ügyfélnek bizonyos okokból nem sikerül 3-5 évig a tbsz-en tartani a pénzét, a biztosítás félmillió forintig megtéríti a kamatadót, még annak megfizetési esedékessége előtt, ha a megtakarítás kivonására hatvan napot meghaladó munkanélküliség vagy keresőképtelenség (táppénz) miatt, a gyűjtőévet követően került sor. A biztosítás nemcsak a számlatulajdonosra, de házastársára is érvényes.

CIB Bank

A CIB február eleje óta CIB Maraton Takarékszámla néven kínálja a betéti tbsz-t, június közepe óta nyitható Maraton Értékpapírszámla néven az értékpapírszámla. Előbbiből ötezret, utóbbiból eddig kétezret nyitottak az ügyfelek. A CIB a Maraton Takarékszámlára látra szóló elhelyezés esetén versenyképes, MNB-alapkamat mínusz 0,25 százalékos kamatot biztosít. Ebben az a praktikus, hogy az ügyfeleknek nem kell a betétlekötésekkel bajlódniuk, elég, ha csak befizetik a számlára a megtakarításukat. Ezt akár egy állandó átutalási megbízással is teljesíthetik, így akár havonta, részletekben, vagyis automatizáltan takarékoskodhatnak.

A CIB-nél nem kell semmilyen számlavezetési díjat fizetni. Sőt, ha valaki az ötödik év végi megszüntetésig megtartja számláját, akkor a készpénz felvételéért vagy az átutalásért sem kell fizetnie. Azaz „rendeltetésszerű” használat esetén a számla fenntartása teljesen ingyenes. A CIB-nél három- és ötéves futamidejű, fix kamatozású betétlekötés is elérhető. Ez azon ügyfeleknek jelent kiváló megoldást, akik a jövőben a kamatcsökkenés folytatódására számítanak, illetve azoknak, akik szeretnék már most pontosan tudni, hogy mekkora kamatjövedelemre és mennyi megtakarított kamatadóra számíthatnak.

Az ötéves betéttel lejáratkor 35 százalék (EBKM 6,19 százalék), míg a 3 éves betéttel 18 százalék (EBKM 5,67 százalék) kamat érhető el. Augusztus 13-ig jegyezhető a tőke- és hozamvédett Dupla Profit befektetési alap, amelynek lejárata igazodik a tbsz-hez. Júliusban indult a lejáratkor garantáltan 44 százalékos kamatot fizető CIB FIX5 kötvény értékesítése.

Concorde Értékpapír Zrt.

A Concorde eddig a vártnál kisebb érdeklődéssel találkozott, Ugrai Péter retailüzletág-igazgató szerint ez azzal is összefügg, hogy a nagyobb bankok nem kommunikálták ezt a terméket kellő intenzitással a lakosság felé. Így pedig nemhogy egy, de pár fecske sem csinál nyarat. Emellett sok ügyfél érzi úgy, hogy az adórendszerben túl gyakran következik be túl sok változás, ők nem biztosak abban, hogy érdemes öt évre lekötni, elkötelezni magukat.

Ezzel együtt a Concorde nem elégedetlen, mert a tbsz-számlák száma és a rajtuk elhelyezett állomány folyamatosan nő. A Concorde-nak nincsenek kifejezetten tbsz-re készített termékei, mert a tbsz-t nyitó ügyfeleknek sem kínál sztenderdizált befektetéseket, a cél az, hogy mindenki találja, meg a kockázatviselői magatartásának megfelelő terméket. Az ügyfelek kényelmét szolgálja ugyanakkor, hogy nem kell személyesen befáradni a céghez, interneten is megköthetik a tbsz-t. A Concorde szerint az igazi ösztönzést, az „akciót” maga az állam adja az adókedvezménnyel.

Equilor Befektetési Zrt.

Az Equilor ügyfeleinek hat százaléka már rendelkezik tbsz-szel – mondta el Nagy Bertalan senior befektetési tanácsadó. A tbsz a gyűjtő évben díjmentes, utána negyedévente 1500 forint, azaz éves szinten 6000 forint a díj. Az Equilor ügyfelei a tbsz-számlára részvényt, államkötvényt, vállalati kötvényt, certifikátot vásárolhatnak, vagy akár forintelszámolású számlán határidős devizapozíciót is fel tudnak venni.

A cég kibővítette az elérhető befektetési jegyek körét is, már több mint 130, forintban denominált alapot forgalmaz. Ami pedig a csalogatást illeti, az Equilor a 2010. szeptember 30-ig tbsz-t nyitó és a számlán legalább hárommillió forintot elhelyező ügyfeleit kétszemélyes ebédmeghívással ajándékozza meg Magyarország első Michelin-csillagos éttermébe, a budapesti Costesbe.

Erste-csoport

Az Erste Banknál a díjmentes számlavezetésű Tartós Megtakarítási Betétszámla a betéti megoldás és a Tartós Befektetési Számla az értékpapír-számla. Az Erste Bank az év elején tapasztalt fokozottabb érdeklődést, jelenleg alacsonyabb az ügyféligény. A lekötött betéttel rendelkező ügyfelek alig 0,5 százaléka helyezett el tbsz-számlán betétet, az ezeken lévő betétállomány a teljes lekötött betéti állománynak csupán 1 százaléka. Ugyanakkor a Tartós Befektetési Számla nagyon népszerű, az Erste Befektetési Zrt.-nél az első félévben 5000 ilyen számla nyílt, melyeken 19 milliárd forintnyi állomány van. A Tartós Megtakarítási Betétszámla mellé már az első évben kiemelkedően magas kamatot kínál az Erste Tartós Lekötött Betét. Az eseti lekötött betétben, melynek lejáratakor a tőke és a kamat a megtakarítási betétszámlán íródik jóvá, már 100 ezer forint is elhelyezhető.

Az Erste Bank és az Erste Befektetési Zrt. az idei év elején közös médiakampányt indított a tartós befektetési lehetőségek népszerűsítésére. Az év vége közeledtével újabb akciók várhatók, a Tartós Befektetési Számla esetén személyre szabott ajánlatokkal.

K&H

A K&H Bank folyamatosan növekvő érdeklődéssel találkozott az év eddig eltelt részében, az ügyfelek eddig közel 10 ezer tbsz-számlát nyitottak, és a bank az év utolsó két-három hónapjában még jelentős felfutást vár. Befektetési oldalon a bank a korábban is elérhető befektetési alapjait kínálja, a termékkörnél jelentős változás nem volt, az alapok futamideje sem módosult a tbsz hatása miatt. A betéti oldalon az alapszámla kamata lehet vonzó az ügyfeleknek, de már elérhetők a számlán egyéb termékek is,, mint például a K&H törzsvendégbetét is. A bank a 2010-ben nyílt tbsz- (akár betéti, akár befektetési) számlákra 2010-ben még nem számít fel havi számlavezetési díjat.

MKB

Az MKB Banknál az ügyfelek július végéig 8500-at meghaladó tbsz-számlát nyitottak (a megtakarítási számlák száma minimálisan, de meghaladja a befektetési számlák számát), az elhelyezett állomány 30 milliárd forint körüli. Az MKB is jelentkezett és jelentkezik folyamatosan olyan termékekkel, ahol a lejáratot a tbsz-hez igazította. Jelenleg a 2015. december 15-ei lejáratú MKB Energia Tőke- és Hozamvédett Származtatott Befektetési Alap jegyezhető, a változó kamatozású kötvények közül pedig az MKB Tartós Kamatelőny 2015 Kötvény lejárata igazodik a 2015 végi időponthoz.

Az MKB Trezor Trió akció keretében, amennyiben az ügyfél egyidejűleg, egyenlő arányban fektet befektetési alapba, kötvénybe és betétbe, a betéti rész igen kedvező, 8,88 százalékos (EBKM: 9,00 százalék) kamattal köthető le. Az MKB Trezor Tartós Megtakarítási Számlák esetében a számlavezetési díjat 2010. december 31-ig a bank elengedi.

OTP

Az OTP Banknál a két számlatípust OTP TBSZ Betét-, illetve OTP TBSZ Értékpapírszámlának hívják, előbbiből közel 9500-at nyitottak az ügyfelek (kezelt állomány: 13 milliárd forint), utóbbiból 9000-et nyitottak (kezelt állomány: 30 milliárd forint). A betéti termékeknél a jellemzően három hónapos, mindenkori akciós kamatokat nyújtó betétek azok számára jelenthetnek kedvező megoldást, akik a hosszabb távú takarékoskodás mellett szeretnék igénybe venni a mindenkori akciós ajánlatokat is.

Népszerű továbbá az 1 éves fix kamatozású lekötött betét, melyet elsősorban azok vesznek igénybe, akik nem kívánják 3-4 havonta betétjüket újrakötni. Az 5+ éves betét az indítás időpontjától függetlenül 2015. december 30-án jár le, így azok számára kínál ideális megtakarítási lehetőséget, akik egyetlen döntéssel kívánnak gondoskodni betétjükről annak kamatadó-mentessé válásának időpontjáig. Az 5+ éves betét kamata 2010-ben fix, évi 4,75 százalék, 2011-től változó, a mindenkori jegybanki alapkamat alakulásától függ. A 2010. július 12-től meghirdetett Nyári Megtakarítási Programban is kedvező kamatozás mellett helyezhetnek el 3 hónapos, 1 éves vagy 5+ éves lekötéseket az ügyfelek.

Az OTP Bank a tbsz speciális futamidejéhez illeszkedő, fix kamatozású OTP-kötvényeket vezetett be, valamint egy, szintén a számla futamidejéhez igazodó, hozamvédett strukturált alapot is indított. Az OTP Jövő Márkái Alap augusztus 13-ig jegyezhető, az alap tőke- és hozamvédett, nyíltvégű konstrukció, hozamfizetései és lejárata (2013. december 13.) illeszkedik a hároméves tbsz-hez. Az alap lejáratkor a befektetések teljesítményétől függetlenül fix 7 százalékos hozamot fizet (EHM: 2,06 százalék).

A mögöttes részvénykosár teljesítményétől függően pedig az első hozamfizetéskor, 2011. december 16-án maximum 13 százalékot, lejáratkor pedig maximum 17 százalékot. A mögöttes részvénykosárban márkáikat tudatosan építő cégek vannak: Google, Ebay, Amazon, Microsoft, Apple, First Solar, Pfizer, Starbucks. Az OTP Prémium Válogatás Alapok keretében pedig a bank ügyfelei három forintalapú, különböző kockázatú „miniportfolió” közül választhatnak: OTP Prémium Klasszikus, OTP Prémium Kiegyensúlyozott és OTP Prémium Növekedési Alap.

Raiffeisen Bank

A Raiffeisennél május vége óta érhető el a tbsz értékpapír-konstrukció a bank kiemelt ügyfélköre számára, július közepe óta pedig a betéti tbsz a teljes magánszemély ügyfélkör számára. Az érdeklődés eddig folyamatos volt, és az értékpapír-konstrukció iránt jelentősebb. A Raiffeisen is az év utolsó negyedévében várja a kereslet megélénkülését.

Számlanyitási akció a banknál jelenleg nincs, a tbsz betéti konstrukcióban a 3, illetve 5 éves konstrukciók mellett elérhető a Raiffeisen Flexikamat Tartós Lekötött Betét, amely egy változó kamatozású, automatikusan ismétlődő, 60 hónapos futamidejű betét, melynek kamata hathavonta tőkésítésre kerül. A betét kamata a lekötési időtartam alatt változó, mértéke a mindenkori aktuális MNB-alapkamattal egyezik meg (jelenleg 5,25 százalék).

A Raiffeisen kötvénykínálatában elérhető a Tartós Befektetés Kötvény, mely egy fix kamatozású, a kamatot lejáratkor (2015. december 30.) egy összegben kifizető kötvény. A tbsz-nek külön díjai nincsenek, vagyis a lakossági kondíciós listában szabályozott standard értékpapírszámla tranzakciós díjak érvényesek a tbsz-re is, illetve a számla vezetéséért külön díjat nem számítanak. A tbsz értékpapír-állománya beleszámít az ügyfél értékpapírszámla állományába.

UniCredit Bank

Az UniCredit már 2010. január 4-én elindult a tbsz-szel, mára több ezer tartós befektetési számlán több mint 16 milliárd forint értékben helyeztek el az ügyfelek megtakarításokat. Az év végéig a bank a számlanyitási kedv további növekedését várja, amellyel megduplázódhat az elhelyezett megtakarítások volumene. Az UniCredit Bank is innovatív termékekkel igyekszik lakossági ügyfeleit ösztönözni arra, hogy tartós befektetési számlán gyarapítsák megtakarításaikat.

Elsőként vezette be a kifejezetten a tbsz-konstrukcióhoz igazodó 3 és 5 éves futamidejű betéti termékeit, illetve a tbsz futamidejéhez illeszkedő befektetési politikájú és futamidejű befektetési alapokkal is bővítette termékkínálatát. Az UniCredit Bank a Pioneer Alapkezelővel közösen a közeljövőben is indít egy új befektetési alapot, melynek a konstrukciója és a futamideje jól illeszkedik a tbsz-számla jogszabályi sajátosságaihoz.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik