Gazdaság

Századvég: saját lábára kell állítani a gazdaságot

Az ország alapvető érdeke, hogy középtávon saját lábára álljon a gazdaság, és ne legyen szükség folyamatosan külső források bevonására - véli a Századvég Gazdaságkutató Zrt.

Mellár Tamás, a kutatóintézet kutatási igazgatója nem ért egyet azokkal a kritikákkal, melyek szerint súlyos hiba befejezettnek nyilvánítani az IMF-fel való kapcsolatot, hiszen vissza kell fizetni a felvett hiteleket, illetve folyamatosan további külső forrásokra van szükség, amelyeket a legkedvezőbben az IMF révén lehet elérni.

Mellár Tamás elismeri, hogy a tárgyalások megszakadása és az IMF “kitessékelése” rövid távon súlyos terheket ró az országra. Éppen ezért véleménye szerint a magyar kormánynak minden energiáját arra kell összpontosítania, hogy miként tudja pénzügyileg menedzselni a következő fél-egy esztendőt.

Az eddig is igen szűkös mozgástér most még jobban beszűkül, tehát további egyensúlyjavító intézkedésekre van szükség a 29 ponton túl is. Továbbá új finanszírozási forrásokat kell keresni a világban, elsősorban a feltörekvő országokból.

Mellár Tamás szerint a bankadó nem rontja lényegesen a gazdasági növekedés esélyeit, mert a kereskedelmi bankok nem játszottak meghatározó szerepet a hazai kis- és középvállalkozások finanszírozásában. Bár a terhek áthárításával rövidtávon növelhetik a klienseik anyagi terheit, összességében nem tudják befolyásolni a növekedés trendjét.

Mint hozzáteszi, a vállalkozások hitelhez juttatását a kormánynak meg kell oldania, országos bankhálózat kialakításával, hitelszövetkezetek létrehozásával és a magánnyugdíjpénztárak megtakarításainak célirányos átirányításával.

A Századvég igazgatója úgy véli, ahhoz hogy a gazdaság a saját lábára álljon, elsősorban a költségvetés elsődleges többletét kell elérni, hogy az adósságállomány csökkenthető legyen. A növekedés súlypontját a hazai tulajdontöbbségű vállalkozásokra kell helyezni, hogy a folyó fizetési mérleg hiánya ne generáljon újabb adósságokat.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik