Gazdaság

Nagyot nőtt az ipari termelés júniusban

Az előzetes adatok szerint az ipari termelés júniusban 15,2 százalékkal, munkanaphatástól megtisztítva 12,6 százalékkal nőtt tavaly júniushoz képest.

Az előző hónaphoz képest a szezonálisan és munkanaptényezővel is kiigazított index júniusban 0,9 százalékos emelkedést mutatott – közölte a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) csütörtökön. A termelés volumene 2010 első hat hónapjában 9,0 százalékkal haladta meg az előző év azonos időszakának adatát.

Májusban a részletes adatok szerint az ipari termelés 13,8 százalékkal nőtt a tavaly májusihoz képest munkanaphatástól korrigálva és korrekciók nélkül is, míg az első öt hónapban 7,7 százalékkal volt magasabb, mint egy évvel korábban.

Az ipari termelés idei első félévi adatai egyértelműen jelzik a növekedést: amíg az első három hónapban rendre 5,5, 8,1, illetve 3,9 százalékos gyorsulást mutatott az ipar, addig a második negyedévben már közel két számjegyű emelkedést regisztrált a statisztika: áprilisban 9,6, májusban 13,8, júniusban 12,6 százalékos növekedést.

Egy éve, 2009 júniusában az ipari termelés az előző év azonos időszakához viszonyítva 18,6 százalékkal csökkent, a termelés volumene az év első hat hónapjában 22,6 százalékkal alacsonyabb volt, mint az előző év azonos időszakában.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik