Gazdaság

Két és fél millió négyzetméter épületet húzhatnak fel

Csökkent a lakásépítések száma az eltelt negyedévben a KSH szerint.

Az idén az első félévben 9000 lakás kapott használatbavételi engedélyt és 10 000 új lakásra adtak ki építési engedélyt, a használatba vett lakások száma 34 százalékkal, az új engedélyeké 41 százalékkal alacsonyabb, mint 2009 első félévében volt – közölte a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) pénteken az MTI-vel.

Az új építési engedélyek éves száma 2004 óta – változó intenzitással – csökken. Az előző év azonos időszakához viszonyítva 2010 eddig eltelt negyedéveiben a visszaesés gyorsulni látszik: az első negyedévben 30, a másodikban 50 százalékos a csökkenés.

A befejezett lakásépítkezések száma két régióban közel felére, további háromban kétharmadára csökkent. Még inkább gyengült az építési szándék: az új engedélyezések öt régióban felére-harmadára csökkentek. Csak Budapesten kértek ugyanannyi engedélyt ebben a félévben, mint az előző év azonos időszakában.

A legnagyobb lakásépítő Budapest, ahol az év első felében a használatba vett lakások száma ugyan 38 százalékkal csökkent, de országos részaránya így is 30 százalék. A közép-magyarországi régióban épült a lakások 55 százaléka. A jelentősebb építtetői csoportok részesedése azonos mértékben apadt, így – 2009 első félévhez hasonlóan – körülbelül fele-fele arányt képviselt a lakosság és a vállalkozások csoportja, míg önkormányzati lakás mindössze 14 épült.

A kivitelezésben az építőipari vállalkozások súlya tovább nőtt, arányuk már 86 százalék, miközben a lakossági házilagos kivitelezés részaránya 2 százalékponttal csökkent. A kislakások egyharmados hányada változatlannak tekinthető. Az új lakások átlagos alapterülete 92 négyzetméter, 3 négyzetméterrel nagyobb, mint 2009 első hat hónapjában.

A lakásépítések számának átlagosan egyharmados visszaesése valamennyi településtípusra érvényes, s ugyanez jellemző Közép-Magyarország, valamint Nyugat- és Dél-Dunántúl átlagára is. Ettől eltér a közép-dunántúli régió, ahol a csökkenés mértéke csak egyötödnyi, az alföldi régiókban viszont az adat csaknem megfeleződött.

Idén az első hat hónapban 381 új üdülőegységet vettek használatba, több mint kétszer annyit, mint 2009 első félévében. Az új üdülők 77 négyzetméteres átlagos alapterülettel épültek. 943 lakás szűnt meg, 46 százalékkal kevesebb, mint 2009 első félévében. Átlagos nagyságuk 72 négyzetméter volt. Az elsősorban avulásra és új lakás építésére visszavezethető megszűnések döntő hányada már nem a főváros, hanem a többi város lakásállományát érintette. Ezen lakások közül összesen 700 volt magántulajdonban, ebből 400 volt városi. A megszűnt 146 önkormányzati lakás a felét teszi ki a 2009 első félévinek.

A kiadott új építési engedélyek alapján több mint 950 ezer négyzetméter lakóépület és több mint 1 millió 560 ezer négyzetméter nem lakóépület beépítését tervezik. Ez a lakóépületek esetében 40 százalékos visszaesés 2009 első félévéhez képest, a nem lakóépületeket illetően azonban a csökkenés jóval mérsékeltebb, 8 százalékos.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik