Gazdaság

Egyre több cég húzza le magától a rolót

A válság kezdete, 2008 közepe óta 20 741 cég végelszámolására került sor, míg korábban évente négy-ötezer cég szűnt meg ilyen módon.

Az idén már az első félévben több mint hétezer cég húzta le a rolót, és a prognózisok szerint év végére ez a szám akár tizenötezerre is nőhet – közölte a Feketelista.hu kedden az MTI-vel.

A végelszámolás a cég önmaga által kezdeményezett megszüntetése. Az esetek egy részében azonban kiderül, hogy a végelszámolást kérő cégnek nincs elegendő vagyona a hitelezői kifizetésére, ezért menet közben a végelszámolás felszámolási eljárássá alakul.

Egyes térségeket az átlagnál is jobban sújtott a krízis. A létező cégek számához viszonyítva a legnagyobb arányú végelszámolásra Nógrád megyében került sor, ahol 5930 működő vállalkozás mellett 374 (6,31 százalék) jutott erre a sorsra.

Borsod-Abaúj-Zemplénben 993 társaság végelszámolására került sor, ez 4,09 százalékot jelent. Négy százalék feletti a végelszámoltak aránya Bács-Kiskunban (4,16 százalék). Szám szerint a legtöbb céget, 1962-t Pest megyében végelszámolták, ám ez a 84 724 létező vállalkozáshoz mérten csak 2,32 százalékot jelent.

Legkisebb a végelszámolás alá került cégek aránya (2,01 százalék) Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében. Itt az utóbbi két évben 19 354 cégből 389 indított végelszámolást. Külön kategória a főváros, hiszen a több mint húszezer végelszámolásnak mintegy fele (10 267) Budapestre jutott. Itt a 237 665 cégre eső bezárási arány 4,32 százalékos.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik