kkv
Gazdaság

Segítik a kkv-k külpiacra jutását

Új eszközöket is bevet a kormány a hazai kkv-k külpiaci helyzetbe hozása érdekében, többek között forrásokkal is támogatják a Magyar Főnix projektet.

Becsey Zsolt, a Nemzetgazdasági Minisztérium külgazdaságért felelős államtitkára a Világgazdaságnak adott interjújában elmondta: a Magyar Külgazdasági Szövetség által kidolgozott programot forrásokkal is támogatják, mert meggyőződésük, hogy az állam feladata elindítani ezt a kereskedőház jellegű integrátor szervezetet, amelynek célja a kkv-k segítése a külpiacokra jutásban.

A programot az államtitkár szerint 600-800 millió forinttal el lehet indítani, de ennél többet – arra hivatkozva, hogy még tárgyalások előtt állnak – nem kívánt mondani.

A szektort a Kárpát-medencei Gazdaságfejlesztési Alap létrehozásával és az Export házhoz jön miniklaszterprogrammal is támogatni kívánják. Ez utóbbi lényege, hogy kistérségi szinten felmérik, melyik kisvállalatnak milyen piacképes terméke, szolgáltatása van, s milyen lehetősége van a piacra jutásban. Az ígéretes vállalkozásokat állami segítséggel mintegy miniklaszterben fognák össze. Az állam ebben az esetben integrátori szerepet játszik majd.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik