Gazdaság

A Valutaalap nem enged

Nem enged a Nemzetközi Valutaalap (IMF) és az Európai Unió az idei és jövő évi magyar költségvetési hiánycélból, pedig a kormány lazítani szeretett volna ezeken.

Az index.hu, több meg nem nevezett forrásra hivatkozva úgy tudja, hogy a kabinet – hiába állt ki egészen eddig a 3,8 százalékos idei deficitterv mellett – el szerette volna érni, hogy 4 százalék fölötti, sőt 4,5 százalék körüli GDP-arányos hiányra bólintson rá az IMF és az Európai Bizottság Magyarországon tárgyaló küldöttsége.

Mivel erre nincs lehetőség, a kormánynak gyorsan össze kell állítania egy újabb kiigazító csomagot, amivel meggyőzik Brüsszelt és Washingtont, hogy tudják tartani a deficittervet. Erre három napja van a kabinetnek, ugyanis a hét végéig meg kell állapodni a két szervezettel.

A büdzséért felelős, Matolcsy György vezette tárcánál pénteken nekiláttak a százmilliárd forint körüli csomag összeállításához, ami elsősorban kiadásoldali intézkedéseket foglalhat magában. A kormány ugyanis el szeretné azt kerülni, hogy adóemeléssel tömje be a költségvetési lyukat, az idei adócsomagban foglaltakból pedig nem kíván visszalépni.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik