Gazdaság

Martonyi: Magyarország túl van az államcsőd veszélyén

Magyarországot már nem fenyegeti az államcsőd veszélye, lassan elmúlik a gazdasági válság is - mondta Martonyi János külügyminiszter.

A Magyar Európai Üzleti Tanács éves jelentésének bemutatóján a miniszter elmondta: egyedülálló, hogy a kormány 29 pontos akciótervét mind a piac, mind pedig a közvélemény jól fogadta, ez nagyon fontos a gazdaságpolitika sikere szempontjából.

Elkerülhetetlennek nevezte Martonyi János ugyanakkor a gazdasági válságot, az ennek kapcsán hozott intézkedések és döntések ugyanis mindenképpen szükségesek voltak. Felhívta a figyelmet azonban arra, hogy a GDP-csökkenés és a túlzott költekezés miatt jöhet a harmadik szakasz, mivel megnőtt az államcsődök kockázata, de szerinte valószínűleg ez sem olyan jelentős veszély, mint ahogyan azt eredetileg jósolták.

“Nem szabad az EU-t leírni a lassabb gazdasági növekedés ellenére sem” – figyelmeztetett a miniszter, hangsúlyozva: Európa erőssége a sokszínűség, amit Magyarország soros elnöksége alatt is hangsúlyozni kíván majd.

“Idén Magyarországon egy százalékos gazdasági növekedést várok” – válaszolta az MTI kérdésére Martonyi János, reagálva arra, hogy a tanács éves jelentésében elhúzódó recessziót, nulla százalékos vagy inkább negatív növekedést jósolt 2010-re.

A kérdéshez fűzve a külügyminiszter túlságosan szigorúnak ítélte az Európai Unió által Magyarország számára 2011-re kitűzött 3,0 százalék alatti, pontosan 2,8 százalékos államháztartási hiánycélt, miközben az EU 27 tagjából alig néhány képes a 3,0 százalékot is teljesíteni.

Martonyi János kiemelte: rendkívül fontos a kis- és középvállalkozások támogatása, mivel ez a szektor minden szempontból elmarad az EU-átlagtól. Több más ország is ezt a szektort erősíti a válság során hozott intézkedéseivel – emlékeztetett.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik