Belföld

Lesöpörték az asztalról a Kósa-ügyet

Elutasították a kormánypártok, hogy megvizsgálják a múlt heti kijelentéseket a nemzetbiztonsági bizottságban.

A nemzetbiztonsági bizottság szerdai ülésén az eredeti tervekkel ellentétben mégsem tárgyalta a múlt heti forintárfolyam-romlás körülményeit.

A bizottság Vadai Ágnes (MSZP) elnök javaslatára összehívott ülésének napirendjén eredetileg egy tájékoztató meghallgatása szerepelt „a Magyar Köztársaság gazdasági biztonságának és pénzügyi helyzetének veszélyeztetésére irányuló külföldi és belföldi szándékokról és cselekményekről, különös tekintettel a 2010. június 3-ától kezdődő forintárfolyam-változásra”.

Kovács Zoltán a bizottság Fideszes tagjának javaslatára a kormányoldal többségével azonban ezt a pontot levették a napirendről. Az indítványra a jelenlévő összes ellenzéki képviselő nemmel szavazott.

Az ülést követően Vadai Ágnes hangsúlyozta: akár szándékosság, akár gondatlanság, akár egyszerű „idiotizmus” állt a múlt hét végén tett nyilatkozatok és azok következményeként a forintromlás mögött, azt az MSZP szerint mindenképpen ki kellene vizsgálni. Éppen ezért hívta meg az Információs Hivatal (IH) és az Alkotmányvédelmi Hivatal (AVH) vezetőit is, hogy tartsanak beszámolót. A szocialista politikus sajnálatosnak nevezte, hogy a kormányoldal többségét kihasználva lesöpörte az asztalról a javaslatukat.

Demeter Ervin (Fidesz) a bizottság alelnöke ugyanakkor ismertette az IH főigazgatójának a bizottságnak írt levelét, amelyből kiderül, hogy a hivatalhoz „sem technikai, sem humán forrásból nem érkezett olyan jelzés, amely a magyar gazdaság ellen irányuló jogellenes külföldi tevékenységre, vagy magatartásra vonatkozott volna”. Demeter azt ugyanakkor elismerte, hogy a levél csak a külföldi tevékenységekre vonatkozik, ugyanakkor szerinte nem volt ilyen belföldi szándék sem.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik