Gazdaság

Pozitív hangulatban zárt a BÉT

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe 202,58 pontos, 0,90 százalékos emelkedéssel, 22 651,23 ponton zárt kedden.

A részvénypiac forgalma 19,0 milliárd forint volt kedden, a vezető részvények a csökkenő Richter kivételével erősödtek az előző napi záráshoz képest. Szatmári Tamás, a Raiffeisen Bank Zrt. üzletkötője szerint a keddi kereskedés menete azt mutatta: mindenütt azt gondolják: venni kell a részvényeket. A pozitív hangulat okát csak a nemzetközi hangulattal magyarázta. Nincs más tényező, ami befolyásolná a budapesti részvénypiacot – tette hozzá a Raiffeisen üzletkötője.

Egyértelműen a külföldi hatást jelölte meg a pozitív hangulat okaként Szegner Balázs, az Equilor Befektetési Zrt. üzletfejlesztési igazgatója is. Mint elmondta, a jó híreket lereagálta a piac, a rossz híreket azonban nem vette figyelembe. Jó hír volt, hogy a görögök kötvényeladásból pénzhez jutottak, továbbá, hogy a BMW árbevétel növekedése több lesz a vártnál, ez a többi tőzsén forgó német autógyártó árfolyamát is felfelé húzta. Jelentős emelkedés volt a Nyugat-európai piacokon is. Igaz, a rossz hírnek számító portugál leminősítés sem okozott túl nagy meglepetést – mondta Szegner Balázs.
Hozzátette: az OTP, a több mint 2,5 százalékos emelkedésével húzó részvény volt kedden, de hétfőn és kedden is megtaláltak több közepes papírt is a befektetők. Kedden a TVK jelentősen, 6,04 százalékkal erősödött, de nem esett vissza a hétfőn jelentősen emelkedő Fotex és Rába sem.

A Mol 140 forinttal, 0,69 százalékkal 20 450 forintra erősödött, 2,7 milliárd forintos forgalomban. Az OTP részvények ára 134 forinttal, 2,61 százalékkal 5260 forintra nőtt, forgalmuk 13,3 milliárd forintot tett ki. A Magyar Telekom árfolyama 10 forinttal, 1,46 százalékkal 693 forintra emelkedett, forgalma 828,4 millió forint volt. A Richter papírok árfolyama 560 forinttal, 1,25 százalékkal 44 390 forintra csökkent, a részvények forgalma 1,4 milliárd forintot ért el. Az Egis 327,5 millió forintos forgalom mellett 620 forinttal, 3,04 százalékkal 21 000 forintra növelte értékét.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik