Gazdaság

Matolcsy: két évre szóló megállapodás az IMF-fel

Magyarország két évre szóló elővigyázatossági megállapodást kötne 2011-2012-re 10-20 milliárd euró értékben az Európai Unióval és a Nemzetközi Valutaalappal (IMF) - nyilatkozta Matolcsy György nemzetgazdasági miniszter a Reutersnak.

Reményeink szerint a hitelezők beleegyeznek abba, hogy a jövő évi GDP-arányos államháztartási hiány meghaladja a 3 százalékot – közölte Matolcsy György. A kormány komoly szerkezeti reformokat tervez 2011-ben és 2012-ben, ehhez jelentős többletköltségek szükségesek, miközben a bonyolult euróövezeti helyzet megnehezíti a jelentősebb deficitcsökkentést jövőre – tette hozzá.

Matolcsy úgy látja, sikerül megállapodni partnereikkel egy 3,0-3,8 százalék között jövő évi GDP-arányos államháztartási hiányban, miközben komoly szerkezeti reformok végrehajtására kerül sor. Ez a hiánysáv 2011-re vonatkozik, és ha ezt sikerül elérni, akkor a deficit 3 százalék körülire mérséklődik 2012-ben – hangsúlyozta a nemzetgazdasági miniszter.

Az IMF-fel és az Európai Unióval kötött, októberben lejáró megállapodás jövőre 3 százalék alatti GDP-arányos államháztartási hiányt irányoz elő. Matolcsy György hangsúlyozta azt is, hogy a kormány elkötelezte magát a 3,8 százalékos idei deficitcél betartása mellett.

Szapáry György, a miniszterelnök főtanácsadója szerdán azt nyilatkozta az fn.hu-nak, hogy a jelenlegi, október végéig érvényes megállapodást két hónappal meghosszabbítják, majd 2011-re kötnének egy elővigyázatossági hitel szerződést.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik