Gazdaság

Felszámolási rekord 2010 első félévében

Az első félévben rekord szintre emelkedett a fizetésképtelenség miatt bedőlt cégek száma, így az év első felében 15 százalékkal több cég felszámolását tették közzé, mint egy évvel korábban.

Az Opten közleménye szerint júniusban 1.682 felszámolási eljárás indult, ami 14-gyel marad el a mindenkori negatív, idén márciusi rekordtól, és 40 százalékkal több mint egy évvel korábban. A céginformációs szolgáltató szerint a cégstatisztika nem igazolja a magyar gazdaság növekedésével kapcsolatos, utóbbi időben tapasztalható optimizmust.

A közlemény idézi Csorbai Hajnalkát, az Opten stratégiai igazgatóját, aki kifejtette: “mindig hangsúlyoztuk, hogy a cégek számára a válság nem akkor ér véget, amikor növekedésbe fordul a bruttó hazai termék (GDP), mert az utóbbi időszakban megrendült likviditású vállalkozások ebből már nem tudják kivenni a részüket”.

Az Opten szerint azok a vállalkozások, amelyek 2008-ig kedvező feltételek között részben hitelből növekedtek, zömmel felélték tartalékaikat, mert a csökkenő megrendelés-állomány mellett az adósság törlesztése is gondot okozott nekik. Erre kényszerű elbocsátásokkal és a kapacitások leépítésével reagáltak a megszorult társaságok, amelyek így most nem tudják kivenni a részesedésüket a növekedésből.

Az Opten statisztikája szerint júniusban 1107 cég bezárásáról döntöttek a tulajdonosok saját elhatározásból, ami 10 százalékkal kisebb az egy évvel korábbinál. A félév egészében azonban más a helyzet, a 7265 végelszámolás 8,5 százalékos növekedés 2009 azonos időszakához képest.

Csorbai Hajnalka szerint a júniusi alacsony értékből nem lehet messzemenő következtetéseket levonni, de érdemes figyelni a következő hónapok statisztikáját, mert immár második hónapja több céget alapítanak Magyarországon, mint a megelőző év azonos időszakában. Ez az igazgató szerint részben az ügyeskedők ismételt színre lépéséből adódik, de ha a növekedés üteme dinamikussá válik, az mindenképpen biztató jel lehet a jövőre nézve.

A jelek szerint azonban erre még várni kell, júniusban ugyanis 3248 új céget jegyeztek be, ami mindössze 2,5 százalékkal több az egy évvel korábbinál. A félév egészében 22 655 társaságot alapítottak, ami viszont öt százalékkal kevesebb az 2009. évi első félévinél.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik