A szerdai záró értékéhez képest 1,12 százalékkal gyengült.
Szatmári Tamás, a Raiffeisen Bank üzletkötője is gyengülésre számított, „beállt a sorba”, és csütörtökön már lefelé csúszik az index, miután előző nap szinte egyedüliként emelkedett. A kereskedő véleménye szerint ez még nem jelentette a „bull piac” kezdetét. Az amerikai piac a kezdeti lelkesedés után mínuszban zárt szerdán, és az európai tőzsdéken is gyengülés várható.
A CIB Bank a reggeli elemzésében kiemeli, hogy a csütörtökre várt amerikai adatok valószínűleg gyengék lesznek: a munkanélküliségi segélykérelmek számában kis emelkedésre számít a piac, a feldolgozóipari beszerzési menedzser index várhatóan csökkent az előző hónaphoz képest, a házeladások száma pedig a házvásárlási adókedvezmény kifutása miatt csappanhatott meg.
Tegnap emelkedett
A BUX 404,46 pontos, 1,96 százalékos emelkedéssel, 21 050,43 ponton zárt szerdán. A részvénypiac forgalma 25,0 milliárd forint volt, a vezető részvények a gyengülő Magyar Telekom kivételével erősödtek az előző napi záráshoz képest.
A Mol 520 forinttal, 2,75 százalékkal 19 400 forintra erősödött, 6,4 milliárd forintos forgalomban. Az OTP részvények ára 205 forinttal, 4,50 százalékkal 4765 forintra nőtt, forgalmuk 15,6 milliárd forintot tett ki. A Magyar Telekom árfolyama 1 forinttal, 0,16 százalékkal 643 forintra csökkent, forgalma 867,9 millió forint volt.
A Richter papírok árfolyama 60 forinttal, 0,14 százalékkal 41 500 forintra emelkedett, a részvények forgalma 1,5 milliárd forintot ért el. Az Egis 104,8 millió forintos forgalom mellett 150 forinttal, 0,80 százalékkal 18 900 forintra erősödött.
A Linamar részvények kereskedését a csütörtöki kereskedési napra felfüggesztette a tőzsde a kibocsátó előző napi kérése alapján, de egyelőre nem kerültek nyilvánosságra a felfüggesztést indokló, a részvények árfolyamát befolyásoló információk.
