Gazdaság

Csökken a diákhitel kamata

Július 1-től az eddigi 9,5 százalékról 8,5 százalékra csökken a diákhitel kamata; ez a legalacsonyabb kamatszint a hallgatói hitelezés 2001-es fennállása óta.

Őri András, a központ kommunikációs vezetője szerint az igazgatóság a jogszabály szerinti féléves vizsgálata során döntött a kamatmérséklésről.

Közlése szerint a diákhitelezés átlagos forrásköltsége a Diákhitel Központ tudatos finanszírozási politikájának, illetve a csökkenő hozamkörnyezetnek köszönhetően csökkenhetett tovább az idén is. Emellett a másik két, kamatot befolyásoló tényező (kockázati kitettség és működési költségek) továbbra is kedvezően alakult.

A működési költségekre most felszámított kamatelem pedig nem csak a stabil működésre biztosít alapot, hanem arra is, hogy a társaság folytathassa a kezdeti években elhatárolt költségeinek feloldását, amelyet ilyen ütem mellett a közeljövőben teljesen fel is szabadíthat.

E tényezők együttes hatása tette lehetővé a Diákhitel kamatának 9,5 százalékról 8,5 százalékra történő csökkentését – olvasható a közleményben.

Őri András utalt arra, hogy a felvehető összegek nem változtak. A költségtérítéses diákok maximum havi 50, az államilag finanszírozott képzésben tanulók legfeljebb havi 40 ezer forintot igényelhetnek. Emellett a negyven év alatti, felsőoktatásban tanulók továbbra is választhatják a havi 30, 25, 21 és 15 ezer forintos kölcsönösszegeket nem csak a hazai, de külföldi tanulmányaik folytatása során is.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik