Gazdaság

Leszólták Sarkozy tervét

Az EP és a Bizottság egyaránt ellenzi az európai gazdasági kormány tervét, amellyel Nicolas Sarkozy állt elő, és megnyerte hozzá Angela Merkelt is.

A Financial Times Deutschland értesülése szerint az Európai Parlamentben valóságos “palotaforradalom” tört ki a javaslat hallatán. A gazdaság, de elsősorban a pénzügypolitika koordinálását és ennek kapcsán a válságkezelést menedzselni hivatott európai gazdasági kormány javaslatát a francia államfő néhány héttel ezelőtt vetette fel, mégpedig azzal az elképzeléssel, hogy az az euróövezet 16 tagállamát foglalná magában.

Németország kezdetben ellenezte a tervet, később azonban Merkel hozzájárulását adta azzal a kikötéssel, hogy az említett európai gazdasági kormánynak az unió mind a 27 tagállamát magában kell foglalnia.

A német üzleti körök napilapja ezzel szemben úgy értesült, hogy az Európai Parlamentben – szinte példa nélkül álló módon – valamennyi frakció a szóban forgó intézmény ellen foglalt állást. A parlamenti képviselők azt a nézetet fogalmazták meg, hogy nincs szükség semmifajta új intézményre, az egyes kormányok intézkedéseit a nemzeti parlamenteknek kell jóváhagyniuk, a döntésbe az Európai Parlamentet is be kell vonni, a gazdaságpolitika felügyeletét pedig az Európai Bizottságra kell bízni.

A lap értesülései szerint hasonló véleményt fogalmazott meg José Manuel Barroso, az Európai Bizottság elnöke is.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik