Gazdaság

Mi történt a piacokon?

Ha Kósa Lajos és Szíjjártó Péter fideszes képviselők beszédeinek tőkepiaci fogadtatását követjük, jól látható, hogy Kósa Lajos június 3-ai, csütörtök délelőtti beszéde valóban trendfordulót hozott.

A Budapesti Értéktőzsde indexe, a BUX ugyan ezen a napon csak egy százalékkal zuhant, de a beszéd idején majdnem háromszázalékos pluszban állt, így a beszédnek jó négy százalékot tudhatunk be. A forgalom nagyon magas volt, mintegy 42 milliárd forint a részvényszekcióban (az idei évben 27 milliárd forint az átlagos részvényszekcióbeli forgalom).

A kereskedés kétharmada az OTP-részvényre jutott, amely papír élenjárt az esésben is. Pénteken már a BÉT soha nem látott forgalom mellett zuhant. A nap stagnálással kezdődött, majd határozottan gyors esésbe váltott Szíjjártó Péter kora délutáni nyilatkozata idején, ám a kereskedés végére korrigált a piac, elterjedt, hogy a szöveget félrefordítva ismertették Nyugaton a médiák. A BUX így a 8,4 százalékos mínusznál elért mélypont után végül csak 3,3 százalékos mínuszban zárt. A forgalom 90 milliárd forint volt, aminél nagyobbat egyetlen kereskedési napon realizáltak eddig a börzén, de az egy hatalmas OTP-átkötés miatt inkább technikainak volt nevezhető.

A legnagyobb vesztes OTP két nap alatt értéke hatodát vesztette el úgy, hogy a forgalomból pénteken már 80 százalék esett a bankpapírra. Ilyen közvetlen hatású mondatokra még nem volt példa a magyar tőzsde életében. Olyan nemzetközi esemény (például 1997-ben a hongkongi Hang Seng index beszakadása) akadt, amely erősebb hatást fejtett ki, de ezt tőzsdenyitástól folyamatosan reagálta le a piac. Olyan események is akadtak, amikor egy nagyon intenzív vásárlási vagy eladási hullám egy papír árfolyamát erősebben dobálta (például 2008. október 9-én a Soros Fund OTP-eladásai), de hazai politikai vagy gazdaságpolitikai nyilatkozat, politikai változás ennyire erősen még sohasem hatott.

És a forintpiac…

A forintpiaci chart is egészen szembetűnő, csütörtökön Kósa Lajos szavai után 274 forintos euróról 282 forintig ugrott az árfolyam, majd félnapnyi korrekció után a Szíjjártó-mondat 280 forintról, 288 forintig ugrasztotta a kurzust. Egy-egy mondat ritkán okoz ekkora árfolyammozgást, a Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyelete így akár vizsgálódhat is az ügyben. Hozzá kell ugyanakkor tenni, hogy a nagy tőzsdei forgalom nem feltétlenül utal bennfentes kereskedelemre.

Ezt a short játékot leginkább az jelezhette volna, ha a beszédeket megelőző napokon megnő a határidős BUX vagy a határidős forintjegyzések eladása. Erre nem igazán utal adat, erősebbnek tűnik a kemény mondatok utólagos beárazásának hatása. Szervezett short akció vélhetően nem volt, ha volt, akkor pedig bizonyára nem fog kiderülni. Ha valaki forintmilliárdokat szeretne elvinni a tőzsdéről, vélhetőn megszervezi, hogy aktivitása ne legyen látható, több szolgáltatónál, több ügyfélnél sűrűsödik a határidős eladás. Ha valóban egyeztetett fideszes kommunikáció volt a két nyilatkozat, akkor persze sok értelmes magánember jöhetett rá, hogy rá lehet ülni a hullámvasútra. Ám ha egy magánember pár milliós, pár tízmilliós befektetéssel „utazik”, azt sem a forintpiacon, sem a tőzsdén nem lehet észlelni.

A duma vesztesei

Az igazi vesztesek a devizahitelesek, illetve ha nem hárítják át ügyfeleikre a veszteséget, akkor a magyar bankok. Előbbieket a propaganda és bizonyos intézkedések (kilakoltatási tilalom) éppen mentené a kormány, utóbbiakat azonban különadóval és az üzlet nyírbálásával is sújtja. Személy szerint pedig Csányi Sándor lehet a legnagyobb vesztes, hiszen a nagymennyiségű OTP-részvény felett diszponáló elnök-vezérigazgató zsebéből mindkét nyilatkozat milliárdokat vett ki, és még a banki különadót is megkapta.

Az elnök-vezérigazgató és az OTP-részvényesek számára talán az egyetlen jó hír az elmúlt napokból, hogy a magán-nyugdíjpénztári játszóteret talán mégsem meri a kormány sóval behinteni. Az lett volna az igazi ramazuri, ha a magánpénztárak még óriási OTP-paketteket kényszerültek volna eladni. Bizonyára 2008-as 2009-es árfolyammélységeket láthattunk volna viszont.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik