Gazdaság

“A magyar politikusok túl sokat beszélnek”

Csupán a pénzügyi piacokon uralkodó idegességet mutatják a magyar pénzügyi nehézségekre vonatkozó híresztelések - vélte Jean-Claude Juncker.

A magyar helyzet semmilyen módon nem hasonlítható Görögországéhoz vagy bármely más országéhoz – hangoztatta a luxemburgi kormányfő, aki egyben az euróövezeti országok pénzügyminiszteri csoportjának is az elnöke.

Juncker ugyanakkor utalt arra, hogy nagyobb “verbális fegyelemre” lenne szükség a tagországokban, elkerülendő a túlzott piaci reagálásokat.Mint mondta, a piacokat az idegesség mellett nagymért ékű ingatagság jellemzi, és ezt a valótlan “híresztelések mellett a kellően tiszteletben nem tartott verbális fegyelem” okozza.

A kormányok maguk választják meg, miről és hogyan beszélnek, de Juncker szerint fontos lenne, hogy nagyobb mértékű fegyelemmel igazodjanak az európai uniós és európai központi banki iránymutatásokhoz.

Juncker már a találkozó előtt is arról beszélt, hogy egyáltalán nem lát semmi problémát Magyarországgal kapcsolatban. “Csak azt a problémát látom, hogy a magyarországi politikusok túl sokat beszélnek” – tette hozzá akkor.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik