Gazdaság

A kormány akciótervére vár a forint

A forint a kormány akciótervére vár, miközben a pánikhangulat elcsitítása után stabilizálódni látszik az euró, a nemzetközi piacokon enyhül a befektetői kockázatkerülés.

Az eurót kedden délelőtt fél tízkor 284,30 forinton jegyezték a bankközi kereskedelemben a hétfő délutáni 284,33 forint után. Pénteken még 290 forint közelében, hétfőn délelőtt pedig 288 forint környékén járt az euró.

A forintot terhelő aggodalmakat enyhítette, hogy Matolcsy György nemzetgazdasági miniszter Luxembourgban, az uniós pénzügyminiszterek tanácskozásán is megerősítette a kormány elkötelezettségét az EU-IMF hitelszerződésben rögzített 3,8 százalékos államháztartási hiánycél teljesítése mellett.

A forint árfolyamára kedden a kormány akciótervének ismertetése lesz a leginkább meghatározó hatással. A délelőtt folyamán a piacokon kivárásra lehet számítani.

A térségbeli devizáktól – negatív fejlemények híján – mérsékelt árfolyam emelkedést, a napokban elszenvedett veszteségek egy töredékének korrekcióját várják kedden. A zloty kedden reggel az éjszaka folyamán tartott 4,16 feletti euró jegyzésről 4,14 környékére, a cseh korona 25,99-es euró jegyzésről 25,97-re erősödött.

A dollárt 237,87 forinton jegyezték kedd délelőtt 1,1955 dolláros euró árfolyam mellett. Hétfőn délután a dollárt 238,00 forinton, az eurót 1,1947 dolláron jegyezték. Hétfőn a dollár jegyzése 243 forint fellett is járt.

A svájci frank jegyzése 204,67 forint 205,11 forint után, 100 japán jen jegyzése pedig 259,50 forint 259,37 forint után. Hétfőn a svájci frank jegyzése 208 forint felett, a japán jen jegyzése pedig 267 forint felett is járt.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik