Gazdaság

Újabb öngyilkosság a Foxconnál Kínában

Öngyilkos lett a Foxconn Technology Group egyik alkalmazottja pénteken. Idén ő már a nyolcadik Foxconn-dolgozó, aki hasonló módon halt meg.

A 21 éves közép-kínai férfi, Nan Kang (Nan Gang) hajnalban, fél öt után követte el tettét a gyár ipari területén, Longhua településen – közölte az ügyben vizsgálatot indító sencseni rendőrség szóvivője.

Ez volt a nyolcadik ilyen haláleset a vállalat dolgozóinak körében, s rajtuk kívül még ketten kíséreltek meg öngyilkosságot hasonló módon, de ők túlélték az ugrást.

A Foxconn-öngyilkosságok kiderítésére a Southern Weekly című dél-kínai hetilap a hatodik haláleset után oknyomozó céllal amatőr riportert küldött a gyárba, akinek beszámolója, valamint egy másik újságírónak a cég vezetőivel készített interjúi alapján az újság május 13-án terjedelmes cikket közölt.

Ennek végén arra a következtetésre jutnak, hogy minden valószínűség szerint az összeszerelés monotóniája, a teljesítménykényszerrel járó nagy nyomás, a stressz, az életkörülmények és az emberekkel való bánásmód felelősek azért, hogy sokan nem bírták tovább, és végeztek magukkal. A fényképekkel illusztrált írás arról is beszámol, hogy a vállalat stresszoldó szobákat hozott létre, ahol például a dolgozók feszültségük levezetésére bábukat püfölhetnek kulturált körülmények között.

A sencseni székhelyű Foxconn a Motorola, a Nokia és a Sony Ericsson beszállítója is, a tajvani Hon Hai csoport érdekeltsége. A vállalatot a világ legnagyobb elektronikai gyártói közé sorolják, több mint 600 ezer embert foglalkoztat, és 2009-ben a Fortune top 500 vállalata között a 109. volt.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik