Gazdaság

Gázerőmű épülhet Szegeden

Egy svájci befektetőcég gázerőművet építene Szegeden két, viszonylag nagy gázblokkal.

Először egy 440 megawattos blokkot alakítanának ki 2012-től a helyi ipari parkban, mely a tervek szerint 2015-től működne legalább 25 évig, és körülbelül 50 embernek adna munkát. A másik blokkot az első beindítása után építenék meg, attól függően, milyen lesz akkor a piaci helyzet.

A befektetőcég kommunikációs igazgatója elmondta: azért választották Magyarországot, mert itthon ki kell váltani az elöregedett erőműparkot, valamint bíznak abban, hogy az igények növekedésével nyereséges lenne a beruházásuk.

A társaság idén egy szlovák, majd egy belga gázerőművet állít üzembe, írja a Népszabadság.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik