A kéttucat tagból álló csapat kapitánya, Pup Dániel – aki maga is csodálkozott azon, hogy borús időben ilyen remek eredményt értek el – szerdai sajtótájékoztatójukon elmondta: van még mit javítani a kocsin, de ezt, a harmadik modellt már csak fejlesztik, s nem újratervezik.
A mostani 138 kilós súlyból 20-25-öt még faraghatnak, ha kettő helyett egy motorral hajtják meg a járművet, de azzal is nyerhetnek néhány kilót, ha a beépített informatikai eszközöket távvezérléssel váltják fel.
Varga Zoltán egyetemi docens, vezető tanár szerint idei sikerük egyik záloga annak megoldása volt, hogy egyetlen oldalon sem árnyékolták a napenergiát begyűjtő fotocellákat, illetve minden oldal elemeit külön áramkörre kötötték. Elengedhetetlen volt a jól kiforrott csapatmunka is.
A jelenlegi hét négyzetméternyinél több napelem már nemigen fér el a járművön, és a súlyon sem igen lehet csökkenteni, de a jármű áramvonalasabbá tételében még vannak tartalékok.
A németországi Lausitzringen rendezett Shell EcoMarathon versenyen saját kategóriájában (a napenergiával hajtott városi koncepcióautók között) első lett a Széchenyi István Egyetem SZEnergy csapata, amelynek kocsija egyetlenként volt képes a harminc kilométeres távon a felhasználtnál több energiát termelni.
