főbb vonalakban
– Tartósan gyenge forint lesz (a megszokott 260-as, 270-es szinteknél gyengébb), amennyiben ez a Fideszen múlik.
– A teljes lakossági, lakáscélú devizahitel átváltása 0,4 százalékponttal emelné meg az államháztartási hiánycélt, ha csak 4 százalékpontos kamattámogatással számolunk (a jelenlegi, hivatalos hiánycél 3,8 százalék GDP-arányosan, de ebben már senki nem hisz).
– Az alacsony alapkamat, és a gyengébb forint mellett szól, hogy az alacsony kamat a beruházások élénkítésén keresztül pörgetné meg a gazdaságot, illetve a kamatcsökkentés által gyengülő forint az export élénkítésével hatna a növekedésre, csökkentve a munkanélküliséget.
– Simor András jegybankelnök kritikusai szerint annyira keményen törte le az inflációt a válság előtt, hogy annak a gazdaság egésze látta kárát, az általa képviselt monetáris politika offshore-ügy nélkül sem illene bele a Fidesz gazdaságpolitikai elképzeléseibe.
A lakossági, lakáscélú devizahitel-állomány 2509,4 milliárd forint volt 2010 márciusában – derül ki az MNB statisztikáiból. A hitelállomány túlnyomó része (2277,8 milliárd forint) ráadásul nem euró, hanem ”egyéb deviza”, azaz leginkább svájcifrank-alapú. A válság hullámai nyomán láthattuk, hogy a forint a svájci frankhoz képest még inkább képes gyengülni, mint az euróhoz, mivel ilyenkor a frankot „menekülővalutaként” is használják – a svájci frankban eladósodottak legnagyobb keserűségére.
A jegybanktól a hitelekkel kapcsolatos számításait – amelyekre Simor András jegybankelnök az MTV Szólás szabadsága műsorában hivatkozott – ugyan nem kapta meg a szerkesztőségünk, annyi azonban első ránézésre bárkinek látható a statisztikákból, hogy ha minden lakossági, lakáscélú devizahitelt átváltanak, és a kormány mondjuk 4 százalékpontos kamattámogatást kínál, az nagyjából 100 milliárd forint pluszkiadást jelent a költségvetésnek.
Miért „offshorozik” a Fidesz?
Ez 0,4 százalékponttal emelné meg (a GDP arányában) az államháztartási hiányt idén. De nemcsak idén, hanem jövőre, s még utána is hosszú évekig, bár egyre kevesebbel, ahogy futnak ki a devizaalapú hitelek. Cserében viszont nőne a pénzügyi stabilitás, „el lehetne engedni a forint kezét”, nem kellene a Monetáris Tanácsnak – a nemzetközi hangulat romlásakor – pusztán a devizahitelesek miatt egekbe emelnie az alapkamatot, mélyítve az amúgy is siralmasan mély magyar recessziót.
A Monetáris Tanács azonban nemcsak a devizahitelesekre (azaz a pénzügyi stabilitásra), hanem az inflációra tekintettel is emelhet kamatot, ami megnövelheti vagy legalábbis magasan tarthatja az állam kamattámogatási költségeit – valami ilyesmi történt a lakástámogatási rendszer esetében is. A Fidesz-kormány ezt persze szeretné elkerülni, ezért minél közvetlenebbül hatna a monetáris politikára egy általa jelölt jegybankelnökkel.
Ami csak egyetlen ok a sok közül, amiért a Fidesz „offshorozik”, és igyekszik távozásra bírni a szigorú – Surányi, volt jegybankelnök szerint extrém szigorú – monetáris politikájáról ismert jegybankelnököt.
Akadnak más eredők is (már azon zsigeri okokon túl, hogy a mindenkori kormány minden jelentős intézmény élén a saját embereit szereti látni, különösen a „független intézmények” élén.)
Kell a jegybank az élénkítéshez
Matolcsy György, leendő gazdasági csúcsminiszter a Bloombergnek úgy nyilatkozott, hogy a gazdasági növekedés az egyetlen lehetősége Magyarországnak, amelynek segítségével kikeveredhet az adósságcsapdából.
A növekedés azonban sajnos döntően külső tényezőktől függ, leginkább a német gazdaság állapotától. A magyar gazdaságpolitika költségvetési élénkítő eszközei – az államkassza ismert állapota, s a nemzetközi, hitelező szervezetek mérsékelt lelkesedése miatt – gyakorlatilag nem állnak rendelkezésre.
Maradnának tehát a monetáris eszközök, mint az alapkamat csökkentése, amely a beruházások élénkítésén keresztül lendítené meg a gazdaságot, illetve a kamatcsökkentés által gyengülő forint az export élénkítésével hatna a növekedésre, csökkentve a munkanélküliséget. Az alacsonyabb kamat szükségességét a fideszes gazdaságpolitikusok számos alkalommal hangsúlyozták. (Egy ilyen politikának persze óhatatlanul inflációs hatása lenne.)
Akad egy bökkenő: ezen eszközök nem érhetők el a kormány számára közvetlenül. A jegybank független, az Európai Unióba lépéssel Magyarország ezt vállalta. Ráadásul a jegybank törvényben meghatározott elsődleges feladata az árstabilitás elérése, s csak ezen cél veszélyeztetése nélkül segítheti a kormány gazdaságpolitikáját.
Az infláció letörésének ára
A Simor Andrással kapcsolatos közgazdászi kritikák lényege éppen az, hogy túlzottan mechanikusan értelmezte a jegybank az infláció elleni feladatát a válság előtt: magasba emelte a kamatokat, amelynek árát az alacsonyabb gazdasági növekedéssel és a nagyobb pénzügyi instabilitással kellett végső soron megfizetni. (Abban viszont nincs vita a szakértők között sem, hogy a válság kitörése után a forint erőteljes meggyengülésekor elkerülhetetlen volt a drasztikus kamatemelés.)
„Az infláció erőltetett ütemű, művi leszorítása jelentős kockázatokkal jár” – írta Várhegyi Éva egyik tanulmányában. Vagy ahogy Surányi György mondta korábban a Figyelőnek: „Ha a költségvetési és a jövedelempolitika hosszú időn keresztül drámaian eltér az egyensúlyi követelményektől, akkor a világ legjobb monetáris hatósága sem képes elérni a valódi árstabilitást, legfeljebb elfojtani tudja az inflációt.”
A Fidesz nyilvánvalóan egy, az infláció elleni küzdelem feladatát rugalmasabban értelmező jegybankelnököt látna szívesen Simor András helyén, ami magasabb inflációt és gyengébb forintot jelentene. Simor viszont legutolsó nyilatkozata szerint kitart. Nem tér ki a kommunikációs háború elől sem. Sőt, az sem lehetetlen, hogy tudatosan készült rá, hiszen idén áprilisban egy új, professzionális kommunikációs vezetőt szerzett a piacról (Simon Andrást).
Példátlan lenne Simor fölmentése
A jegybanktörvény szerint ugyan Simor fölmenthető lenne, ha „nem felel meg a feladatai ellátásához szükséges feltételeknek, illetve súlyos kötelezettségszegést követ el”, ám kétséges, lehet-e ilyet találni. Szakértői, de nem az MNB-hez kötődő forrásunk szerint a magyar jegybank elnökéhez hasonló történetre még nem volt precedens az unióban, így az sem mondható meg biztonsággal, hogyan reagálna az Európai Központi Bank (EKB), ha a magyar kormány föl kívánná menteni a jegybankelnököt. (Az olasz jegybankelnök példája merőben más történet, ugyanis ott az elnököt határozatlan időre nevezték ki, s a vele kapcsolatos botrány sem offshore-ügylethez kötődött – vélte a névtelenséget kérő szakértő.)
Annyi biztos, hogy a felmentést kezdeményezőnek kell bizonyítani, hogy a jegybankelnök valóban súlyos kötelezettségszegést követett el.
Surányi György volt jegybankelnök szerint például a válság előtt a devizatartalékok túl alacsonyak voltak, ami akár fölmentési indokként is megjeleníthető lenne (mint kötelezettségszegés). Forrásunk szerint azonban ez irreális forgatókönyv, bár – precedens hiányában – teljes biztonsággal nem jósolható meg, mit lépne erre az EKB.
Sokkal valószínűbb a Monetáris Tanács kibővítése a kormány gazdaságpolitikai céljait képviselő személyekkel. Ilyen már volt. Az Európai Központi Bank mondott erről véleményt, amit másképp értelmezett a jegybank is, és a kormány is, mehetett minden tovább. Forrásunk hozzátette: külföldről nézve nehezen vehető komolyan egy olyan ország, amely nem tartja tiszteletben a független intézmények függetlenségét – a mindenkori kormánynak erre is gondolni kellene.
