Gazdaság

Tovább csökkenhet az alapkamat

Májusban öt százalékra csökkenti a jelenlegi 5,25 százalékról a jegybanki alapkamatot, és szeptemberig nem is változtat rajta a monetáris tanács az Ecostat szerint.

A gazdaságkutató Mikroszkóp című áprilisi kiadványában azzal számol, hogy a fogyasztói árak szeptemberben 3,6 százalékkal lesznek magasabbak az egy évvel korábbinál. Az Ecostat szerint a termelői árak szintje 2,6 százalékkal haladhatja meg az előző év szeptemberit.

Az euró árfolyama májusban átlagosan 276 forintig erősödik, majd szeptemberre 270 forintig gyengül.

A központi költségvetés 958,6 milliárd forintos veszteséggel zárja az idei évet 9075,8 milliárd forint kiadás és 8117,2 milliárd forint bevétel mellett. Eszerint a kiadások főösszege 0,2 százalékkal nő, a bevételeké viszont 2,5 százalékkal csökken 2009-hez képest.

Az előrejelzés szerint szeptemberben a költségvetési szférában a keresetek stagnálása várható, a versenyszférában pedig 4,5 százalékos keresetemelkedés prognosztizálható az előző év azonos időszakához képest. Ebben az időszakban a nemzetgazdaság egészében a bruttó átlagkereset 3,2 százalékkal növekedhet.

Számításaik szerint szeptemberben az iparban a belföldi értékesítés 2,8 százalékkal, míg az exportértékesítés 8,8 százalékkal nőhet az előző év azonos időszakához képest, az ipari termelés pedig 4,4 százalékkal bővülhet a szezonálisan és munkanaphatástól tisztított indexek szerint.

Az Ecostat azzal számol, hogy 2010 szeptemberében a kiskereskedelmi forgalom volumene 1,2 százalékkal marad el az egy évvel korábbi szinttől.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik