Gazdaság

Örülhetnek a devizahitelesek!

Jelentősen erősödött a forint hétfőn délelőtt, az eurót fél 10-kor 273,70 forinton jegyezték, szemben a péntek délutáni 281,45 és a hétfő kora reggeli 277,08 forint után.

Az euróövezet stabilitásának védelmében az Európai Unió által hétfő hajnalban elfogadott 500 milliárd eurós mentőcsomag, valamint az IMF ehhez társuló 250 milliárd eurós hitelkerete hatására megnyugodtak a pénz- és tőkepiacok, és mindenhol az optimizmus uralkodik.

Ennek hatására a forint is korrigált a múlt heti zuhanás után: pénteken még 279 és 283,50 forint között széles sávban ingadozott az euró árfolyama, sőt csütörtökön 285 felett is járt a jegyzés. Hétfőn 273 és 278 forint közötti sávban várják a jegyzést a piacon.

A kereskedők szerint a következő napokban további forint erősödés jöhet, miután a befektetők a múlt héten lezárt pozíciók után most kezdenek új pozíciókat építeni. Ugyanakkor hozzátették, hogy az elfogadott mentőcsomaggal nem oldódtak meg a problémák, sőt a csomag nagyságából látszik, hogy mekkora a baj. Ezért valószínű, hogy nem tart majd sokáig a jókedv.

A dollárt 211,12 forinton jegyezték délelőtt 1,2969 dolláros euró árfolyam mellet. Péntek délután a dollár 223,22 forintot ért, az euróval szemben pedig 1,2625-ön jegyezték.

A svájci frank jegyzése 192,02 forint a pénteki 200,27 után, 100 japán jent 238,68 forinton jegyeznek 244,74 forint után. A svájci frank jegyzése pénteken 197,33-201,60 forint között, a japán jen jegyzése 236,17 és 246,77 forint között volt.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik