Gazdaság

Gőzünk sincs az energiaügyekről

Teljesen tájékozatlan a lakosság az energiaügyeiben, nemcsak azt nem tudja, hogy mennyit fogyaszt és fizet, de nem ismeri a lehetőségeit sem a költségeinek csökkentésére.

Kmetty Zoltán, a Forsense vezető elemzője kedden, az 1000 fős lakossági és 300 fős szakmai felmérésről tartott budapesti sajtótájékoztatón elmondta: a megkérdezettek 33 százaléka elgondolkodott energiahatékonysági beruházáson, de nem hajlandó költeni rá. Azoknak az aránya viszont, akik legalább 500 ezer forintot szánnak ilyen beruházásra, mindössze tíz százalék.

A lakosság több mint 70 százaléka inkább támogatja a piaci versenyt és mindössze öt százalékuk ellenzi – derül ki az energiainfo.hu internetes portál és a Forsense közvélemény-kutató közös felméréséből.

A lakosság és az energiaszakma is támogatja a megújuló energiát. Azok a háztartási fogyasztók, akik egyáltalán hajlandók lennének többet fizetni érte, mindössze 5-10 százalékkal nagyobb költséget viselnének el a megújuló energiák támogatására.

Az állami szerepvállalást a lakosság nagyobb arányban támogatta, de még a szakmai válaszadók hat százaléka is úgy vélte, hogy az állami szerepvállalásnak meghatározónak kell lennie. A szakma 36 százaléka azt szorgalmazná, hogy a háztartási fogyasztókat tekintve az állam tartsa meg közvetlen befolyását és minden más fogyasztói csoportban teremtsen tiszta viszonyokat.

Az energiapiac liberalizációjával a szakmai megkérdezetteknek mindössze nyolc százaléka elégedett teljes mértékben, 19 százalékuk szerint viszont egyáltalán nem volt eredményes a piacnyitás, míg 29 százalék mondta azt, hogy részben sikeres volt.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik