Gazdaság

Az Opel a vártnál nagyobb forgalomcsökkenésre számít

Az Opel számítasi szerint, mintegy kétszázezerrel kevesebb autót fog értékesíteni idén, mint tavaly.

Miközben az európai autóipar már kezd magára találni, az Opel nagyobb forgalomcsökkenésre számít az idén, mint amit januárban prognosztizált.

Az Opel európai igazgatója a Tagesspiegel című berlini lapnak elmondta, hogy az idén egymillió Opel és Vauxhall eladását tervezik, ez 16 százalékkal kevesebb a tavalyi 1,2 milliónál. Az év elején még stagnálást, illetve 5 százalékos csökkenést jeleztek az Opelnél az idei évre.

Nick Reilly szerint javul ugyan a helyzet, de csak nagyon lassan. Mindamellett Kelet-Európában és Oroszországban az eladások növekedésére számít a társaság, és bíznak az export mérsékelt bővülésére is, különösen azokban az országokban – Ausztrália, Dél-Afrika, Dél-Amerika – ahol most látnak hozzá a piacok “megdolgozásához”.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik