Gazdaság

Akár 135 milliárd eurót is kaphat Görögország

Egyelőre ugyan még nem ismert a Görögországnak nyújtandó nemzetközi segély összege, a német gazdasági miniszter egy csütörtöki interjúban már 135 milliárd euróról beszélt.

Rainer Brüderle több német újságnak is úgy nyilatkozott, hogy a Nemzetközi Valutaalap és az Európai Unió euróövezeti tagállamai által nyújtandó segélycsomag 135 milliárd euró is lehet.

Egyben megerősítette azokat a korábbi értesüléseket, amelyek szerint az erre az esztendőre eredetileg előirányzott 45 milliárd euró helyett Athénnak már idén jóval nagyobb összegre lesz szüksége.

Brüderle szerint az ennek keretében tervezett német hozzájárulás is meghaladhatja a 8,4 milliárd eurót. Német szakértők úgy vélekedtek, hogy a német “részesedés” az elkövetkező három évben 25-30 milliárd eurót tehet ki.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik