Gazdaság

Tizenhat éve nem volt ennyi munkanélküli

A munkanélküliségi ráta 2010 januárja és 2010 márciusa között 11,8 százalék volt, ezzel a mutató 16 éves csúcsra emelkedett.

A Központi Statisztikai Hivatal (KSH) szerdai jelentése szerint a 15-74 éves foglalkoztatottak száma 3 millió 719 ezer, a munkanélkülieké 498 ezer fő volt az első negyedévben. Ezt megelőzően 1994 első negyedévében volt a legmagasabb a munkanélküliségi ráta, akkor 11,5 százalékon állt.

A 2009. december-–2010. februári időszakban a 15-74 éves foglalkoztatottak száma 3 millió 726 ezer, a munkanélkülieké 479 ezer volt, ami 11,4 százalékos munkanélküliségi rátát jelentett.

Az idei első negyedévben a 15-64 éves népesség 61,9 százaléka, ezen belül a 15-61 évesek 64,5 százaléka jelent meg a munkaerőpiacon. A 15-64 éves foglalkoztatottak létszáma átlagosan 3 millió 688 ezer fő volt, 48 ezer fővel kevesebb, mint egy évvel ezelőtt. Az erre a korcsoportra számított 54,5 százalékos foglalkoztatási ráta az előző év azonos időszakához viszonyítva 0,6 százalékponttal csökkent.

A 15-74 éves munkanélküliek létszáma 498 ezer fő volt, 95 ezer fővel több, mint egy évvel korábban. A munkanélküliségi ráta 11,8 százalékos értéke 2,1 százalékponttal haladta meg az egy évvel korábbit. A férfiak munkanélkülisége 2,6 százalékponttal, a nőké 1,7 százalékponttal nőtt.

A munkanélküliek 16,4 százaléka a munkaerőpiacon csak a kis létszámban jelenlévő 15-24 éves korosztályból került ki. Az erre a korcsoportra számított 27,7 százalékos munkanélküliségi ráta 2,5 százalékponttal meghaladta az egy évvel korábbit.

A 25-54 évesek, azaz az úgynevezett legjobb munkavállalási korúak munkanélküliségi rátája 11,1 százalék volt. Ez az előző három hónapi – 2009 december-2010 februári – értéknél 0,4 százalékponttal, az előző év azonos időszakánál pedig 2,2 százalékponttal volt magasabb.

A munkanélküliek 45,4 százaléka egy éve, vagy annál régebben keresett állást a vizsgált időszakban. A munkanélküliség átlagos időtartama 16,2 hónap, 0,5 hónappal rövidebb a tavaly január-márciusi időszakban mért adatnál.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik