Gazdaság

EU: idén sokan veszítik el állásukat hazánkban

Még idén is csökken a foglalkoztatás, és nő a munkanélküliség Magyarországon - állapította meg az Európai Bizottság egy Brüsszelben kedden kiadott elemzésben.

Szokásos havi foglalkoztatási figyelőjében az Európai Unió végrehajtó testülete hangsúlyozta, hogy a munkaerő-piaci kilátások EU-szerte kedvezőtlenek még erre az évre.

Néhány más tagállam mellett a bizottság ezúttal Magyarországról készített részletesebb összeállítást, amelyben egyebek között kiemelte, hogy a válság kezdete óta a fiatalok munkanélküliségi mutatója emelkedett különösen élesen, és januárban meghaladta a 30 százalékot.

Az elemzés szerint Magyarországon a válság kezdete óta nagyobb mértékben nőtt a munkanélküliség az EU-átlagnál. Az uniós számítás szerint jelenleg 11,1 százalékos ráta a hetedik legmagasabb a tagországok közül – áll a jelentésben.

Az elemzés arra is kitért, hogy a válságra reagálva a kormány számos intézkedést hozott annak érdekében, hogy a lehető legtöbb munkahelyet megtartsa, miközben külön figyelmet igyekezett szentelni a leginkább sérülékeny rétegekre.

A foglalkoztatási intézkedések az egész gazdaságot átszőtték, ugyanakkor időben korlátozottak, átmenetiek voltak. Tavaly a kormány 50 milliárd forint körül költött ilyen programokra, és ezekkel becslése szerint 140-160 ezer munkahelyet sikerült megmenteni.

Az elemzés megerősítette az Európai Bizottság gazdasági előrejelzését, amely szerint idén további 0,8 százalékkal csökken a foglalkoztatás, illetve valamelyest emelkedik a munkanélküliség, emellett kiéleződhetnek a munkaerőpiac szerkezeti problémái is.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik