Gazdaság

2015-ben lehet leghamarabb eurónk

Az új kormányzati ciklusban nem, legkorábban 2015-ben lehet bevezetni az eurót Magyarországon az Equilor Befektetési Zrt. szerint.

Szántó András, az Equilor deviza üzletág igazgatója szerdán Budapesten elmondta: a piac már korábban beárazta, és a befektetők pozitívan fogadták a Fidesz 2/3-os választási győzelmét.

A magyar államkötvény hozamok a rövid lejáratokra tovább csökkenhetnek, de ez függ a nemzetközi befektetői hangulattól is. Szántó András elmondta: alapvetően optimistán ítélik meg a forint árfolyamalakulását, annak ellenére, hogy szerdán az árfolyam erőteljesen gyengült.

A nemzetközi hangulat ugyan jelentősen befolyásolhatja az árfolyam alakulását, hosszabb távon azonban nincs ok azt feltételezni, hogy a 2009-es mélypontokat akárcsak megközelítené a forint. Sőt, inkább az feltételezhető, hogy ha a pesszimista nemzetközi hangulathullám csak rövid és erőtlen lesz, akkor az újabb fejlődő piaci lendületben jelentősen is erősödhet a forint.

Megítélése szerint több érv szól egy erős váltóárfolyamon, 240-260 forint közötti euróárfolyamon történő euróövezeti belépés mellett. Ez ösztönözné a hazai vállalati szektor hitelfelvételi kedvét és a gazdasági növekedést.

Van azonban olyan szakmai vélemény is, amely szerint gyengébb, a 280-285 forint/euró közötti árfolyam az ország exportja és a versenyképesség miatt kedvezőbb lenne. Kérdésre elmondta: ha kormány és a jegybank viszonyában elhúzódik a feszültség, annak negatív következményei lehetnek, a bizonytalanság gyengítheti a forintot.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik