Gazdaság

Visszafizette az állami hitelt a General Motors

Törlesztette teljes hiteltartozását a közpénzen megmentett General Motors (GM) amerikai autógyár az Egyesült Államok és Kanada kormányának.

A GM összesen 8,1 milliárd dollárt fizetett vissza a hitelezőknek, jóval a határidő lejárta előtt. Az amerikai kormánynak kétmilliárd dollárt már korábban átutaltak, most pedig törlesztették a fennmaradó 4,7 milliárdot, és a kanadai vezetéstől kapott 1,4 milliárd dollárt is.

“Senki sem örült annak, hogy a GM állami mentőövre szorul. Nem volt boldog a kormány, egyáltalán nem örültek az adófizetők, és a GM sem repesett az örömtől” – írta Ed Whitacre vezérigazgató a The Wall Street Journal című üzleti lap online kiadásában közölt vendégkommentárjában.

A társaság kedden teljesítette a kifizetéseket, a törlesztésről pedig szerdán tesz hivatalos bejelentést a cégvezető a GM egy Kansas városi üzemében, és bemutat egy 257 millió dolláros fejlesztést is, amellyel az újgenerációs Chevrolet Malibu modell sorozatgyártását készítik elő.

A társaságot egy közel 60 milliárd dolláros tőkeinjekcióval mentette meg a csődtől az amerikai és a kanadai kormányzat. A most visszafizetett, eredetileg 2015-ben lejáró hitelen felüli, nagyságrendekkel magasabb összegért cserébe Washington 61 százalékos tulajdonrészt, a kanadai központi kormány és Ontario állam 12 százalékos tulajdonrészt kapott.

Ezt az üzleti környezet további látványos javulásában bizakodó GM nyilvános részvénykibocsátással kívánja megváltani, a tervek szerint még az idén – jelentette az AP amerikai hírügynökség szerdán.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik