Gazdaság

Másfél milliárdos beruházás Kapuvár térségében

Korszerűsítette a szarvasmarha tartást, és a trágyát hasznosító biogázüzemet épített a Kisalföldi Mezőgazdasági Zrt. Kapuvár közelében.

Az 1,5 milliárd forintos beruházási összeg felét az Új Magyarország Vidékfejlesztési Programból pályázat útján nyerték – mondta Szajkó Lóránt ügyvezető igazgató.

A beruházás keretében ezer állat számára egyebek mellett fejőházat építettek, új istállókat létesítettek, ahol a tehenek tiszta környezetben tartózkodnak,így tőgyük kevésbé van fertőzésveszélynek kitéve – tájékoztatott az ügyvezető igazgató.

Ismertetése szerint az invesztíció másik pillére a biogázüzem. Az 526 kilowattos villamos teljesítményű erőműben megújuló erőforrást használnak: a telepen keletkezett trágyát hasznosítják. Az erőműbe emberi beavatkozás nélkül kerül a tehéntrágya, ahol ebből az alapanyagból állítják elő a gázmotorhoz szükséges biogázt. Az elektromos áram egynegyede fedezi a telep áramszükségletét, a többit értékesítik.

A beruházási összeget az uniós támogatáson túl részben saját erőből, részben bankhitelből fedezték. Az invesztíció eredményeként a korábbi négyről 20-ra növekszik a miklósmajori telep dolgozói létszáma.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik