Gazdaság

A főváros vonzza a legtöbb beruházást

Magyarország beruházásainak mintegy fele Budapesten valósult meg tavaly, egy fővárosi lakosra 823 ezer forintnyi beruházás jutott, míg egy vidéki emberre 195 ezer forint.

A KSH nemrégiben közzétett, a gazdasági szervezetek 2009-es beruházásairól szóló jelentéséből kiderül, hogy az ország beruházásainak 46 százaléka a fővárosban teljesült, és a koncentráció fokozódott az elmúlt két évben.

A tavalyi év végén valamivel több, mint 3015 milliárd forint értékű beruházás valósult meg Magyarországon, ebből 1.616 milliárd forint (54 százalék) a fővároson kívül, 1400 milliárd forint (46 százalék) Budapesten teljesült.

A Közép-Magyarországi Régiót együtt számítva kitűnik, hogy 1653 milliárd forint értékű beruházás, az ország beruházásainak 55 százaléka a fővárosban és vonzáskörzetében valósult meg.

A gazdasági szervezetek által végzett beruházások teljesítményértéke a gazdasági válság miatt országosan 11 százalékkal csökkent 2009-ben, a megelőző évhez képest. A visszaesés azonban eltérő mértékben jelentkezett a fővárosban és vidéken: Budapesten öt százalékkal volt kisebb a beruházások értéke a 2008-ban mértnél, míg vidéken 15 százalékos volt a csökkenés.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik