A Megyeri híd építője, a Ganz Acél Zrt. annak ellenére nem fizetette ki vállalkozóit 2008-ban, hogy a munkát tőle megrendelő Nemzeti Infrastruktúra Fejlesztő Zrt.-től (NIF) a teljes összeget megkapta. A munkát ilyen formán meghitelező vállalkozók egy része ma is próbál a pénzéhez jutni. Tavaly ősszel kétharmadukkal, mintegy száz céggel megállapodott tartozásai negyven százalékának kifizetésében a Ganz Acél, amiből tíz százalékot készpénzben, harminc százalékot pedig tárgyi eszközökben teljesített.
A hitelezők harmada azonban nem fogadta el ezt az egyezséget. A Geostabil Kft. például azért nem, mert mint korábban kiderült, esetükben mindössze a teljesítés húsz százalékát ismerte volna el a Ganz Acél, és annak negyven százalékát, vagyis a teljes tartozás 8 százalékát szándékozott csak kiegyenlíteni.
A tavalyi részleges hitelezői egyezség után elrendelték a Ganz Acél felszámolását. A közelmúltban volt az első hitelezői tájékoztató. Az fn.hu arról érdeklődött, milyen esélyei vannak a pénzhez jutáshoz a felszámolási eljárásban elismert tartozással beregisztrált 49 cégnek. A hitelezők a tájékoztatón szembesültek néhány nem várt, eddigi várakozásaikat jócskán lehűtő ténnyel.
Tupírozott mérleg
A hitelezői tájékoztatón a felszámolást végző Mátraholding Zrt. ismertette a Ganz Acél tevékenységzáró mérlegének adatait. Ebben az állt, hogy a cég vagyona 2,1 milliárd forintot tesz ki. A felszámoló azonban azt közölte a hitelezőkkel, hogy mivel a mérleg működő cégre vonatkozó számokat tartalmaz, amit a felszámolásban kevéssé, a piacon még kevésbé lehet érvényesíteni, ezért a vagyonból szerintük csak kb. 570 millió forintos tényleges bevétel várható.
Ezzel szemben áll a jelenleg bejelentett és elfogadott 1,7 milliárd forintnyi hitelezői igény. Az összeg még változhat is, mert érkezhetnek új bejelentések (legkésőbb november 13-ig), illetve a hiánypótlásokkal elfogadottá válhatnak régebbiek.
Háromnegyed rész ugrott
Annak, hogy a felszámolásban alig több mint 25 százalékos a várható realizálható bevétel, a felszámoló szerint több oka van. Az egyik, hogy a korábbi hitelezői egyezségben felajánlott tárgyi eszközök a készlet javát tették ki. A másik, hogy tapasztalatuk szerint egy felszámolási eljárásban csak ötven százalékra csökkentett értékben lehet értékesíteni.
A harmadik, hogy a durván egymilliárd forintos bel- és külföldi követelés (amelynek egy része peresítve van, más része nincs) behajthatósága is nagyon bizonytalan. Sőt, úgy tűnik, utóbbival nem is számol a felszámoló, hiszen az 1,1 milliárdnyi készlet 50 százalékos áron történő értékesítésével már szinte meg is van az általuk valószínűsített 570 milliós bevétel.
Térülési esélyek
A felszámoló szerint D kategóriáig (D-ben vannak a mikrovállalkozások) 100 százalékos térülés várható, F kategóriában viszont jelentősen csökken a mérték, becsléseik szerint 10-13-15 százalékra. Ennek oka, hogy a két tulajdonos (a Vegyépszer Zrt. és a Hídtechnika Kft.) 600-600 milliós tagikölcsön-követelése F kategóriába került, ahová a kivitelező hitelezők többsége is.
Ez a hír egyébként nagyon meglepte a hitelezőket, mert a korábbi sajtóhírek és a csődtörvény alapján is arra számítottak, hogy a két tulajdonos hátrébb fog sorolódni a kielégítésre várók sorában. Amíg ezt hitték, bíztak abban, hogy az építő kishitelezők mintegy 300 milliós követelése száz százalék közeli arányban fog térülni, de ma már látják, hogy a reális megvalósulás ennél kisebb mértékű lesz.
Nem ócskavas
Az fn.hu kérdését, miszerint mostanra vajon csupa ócskavas maradt-e értékesítésre, a felszámoló visszautasította, s hangsúlyozta: értékcsökkent termékekről van szó. Az első értékesítési pályázat leadási határideje nem régen zárult le. Ezt még a hitelezői tájékoztató, vagyis a hitelezői választmány megalakulása előtt írta ki a felszámoló.
A már lezárult pályázatról a hitelezői választmány képviselője állítja: az úgynevezett csomagértékesítés néhány eleme jóval a piaci ár alatt volt. A felszámolónak jelezték, hogy lenne kedvezőbb ajánlatra javaslatuk.
A felszámoló a jövőben betekintési, véleményezési jogot biztosít a választmánynak, amely aktívan részt kíván venni az értékesítési pályázatok felügyeletében, remélve, hogy így akár jobb árak is születhetnek.
Felszámolói költség kontra kishitelezői követelések
A felszámoló azt mondja, az ő érdeke azonos a hitelezőkével, mert a díja csak az értékesítés után kapott 4 százalékos jutalék (ez 570 milliós térülés esetén 22,8 millió forint). Azt is kijelentette, hogy ezt az összeget csak akkor kapja meg, ha a bíróság a felszámolás végén elfogadta a záró mérleget.
A hitelezői ülésen viszont az is elhangzott, hogy a két évre tervezett eljárásra a felszámoló 270 millió forint költséget számol el, amiből például csak az iratrendezés 60 milliót tesz ki.
a felszámoló költségei kerekítve:
– Ganz-dolgozók bére, közterhei, kártérítése: 120 millió forint
– tevékenység ésszerű befejezése (őrzés, rezsiköltségek): 30 millió forint
– vagyonértékelés (környezeti károk felmérése, mérlegauditálások), szakértői díjak: 30 millió forint
– bírósági eljárások: 10 millió forint
– iratrendezés, tárolás: 60 millió forint
– felszámoló díja: 20 millió forint
ÖSSZESEN: 270 millió forint
A törvény szerint a felszámoló költsége A kategóriás, vagyis biztosan térül. Ellenben a felszámolás költségeit alig meghaladó kishitelezői követelések nem feltétlenül térülnek, hiszen kis részben D, nagyobb részben F kategóriában vannak.
A nyomozásokról nincs hír
A hídépítésben pórul járt vállalkozók egy csoportja megbízta a Magyar és Társai Ügyvédi Irodát, hogy képviselje érdekeiket. Magyar György arról tájékoztatta az fn.hu-t, hogy tavaly november végén bejelentette a nyomozó hatóságnak (VPOP Központi Bűnüldözési Parancsnoksága Kiemelt Pénzügyi és Gazdasági Ügyek Osztálya II.), hogy a felszámolás elrendelésével elhárult a csődbűncselekmény miatti nyomozás megindításának akadálya. Korábbi feljelentését fenntartva kérte a büntetőeljárás lefolytatását. Az ügyvédi iroda bejelentését a hatóság január 15-én vette át, azóta semmilyen visszajelzést nem adott.
Közben a Megyeri hidat építő Ganz Acél Zrt. ügyében a BRFK Gazdaságvédelmi Főosztálya hűtlen kezelés bűntett miatt folytat eljárást, amelyről az fn.hu-nak jelenleg nem tudtak publikus információval szolgálni.
