Magyarországon a jó hírek rendszerint visszhang nélkül maradnak. Így történt ez azzal a közleménnyel is, amelyet a bankok elmúlt évi gazdálkodásáról adott ki a Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyelete (PSZÁF), s amely a körülményekhez képest meglepően kedvező végkicsengésű volt. Pedig egy évvel ezelőtt mindenki a hazai pénzintézetek stabilitása miatt aggódott. Még a külföldi anyabankok is megrendülni látszottak közép- és kelet-európai befektetéseik miatt, s a szektor szereplői jellemzően arról adnak hírt az egész világon, hogy az eredmények 2009-ben számottevően romlottak.
Ebben a környezetben pozitív, hogy a pénzügyi szektor hazai szereplői az előzetes, nem auditált adatok szerint alig csökkenő profitról számoltak be. Az adózás előtti eredmény visszaesése mindössze 9,1 százalék, miközben a kihelyezett hitelek év végi állománya 1676 milliárd forinttal, 8,5 százalékkal alacsonyabb az egy évvel korábbinál. Ez azért is figyelemre méltó, mert tavaly a rossz hitelek és követelések után a szóban forgó pénzintézetek 427 milliárdos többletértékvesztést és céltartalékot számoltak el, illetve képeztek. Erre azért volt szükség, mert a hitelfelvevő háztartások, vállalatok fizetőképessége megrendült, nőtt a nem teljesítők, a minősített hitelek aránya. Ezt a potenciális veszteséget fedezi a 427 milliárd forint, mely összeg értelemszerűen apasztotta az eredményeket. A céltartalék és értékvesztés növekedése közel háromszoros, ugyanis ez a tétel 2008-ban még csak 144 milliárd volt. Ennek ellenére jött létre adó előtt a 255 milliárdos profit az egy évvel korábbi 281 milliárd után.
A hazai bankok tehát egy év alatt lényegében megtermelték azokat a forrásokat, amelyeket a hitelportfólió veszteségére kell fordítani mai értékelésük alapján. Ez a biztonság szempontjából óriási eredmény, s jórészt ennek következménye az is, hogy a szektorban a tőkemegfelelési mutató (a szavatoló tőke aránya a kihelyezésekhez) nálunk nem csökkent, hanem emelkedett, 11,2 százalékról 12,9 százalékra, messze meghaladva a 8 százalékos elvárt minimumot.
Egyoldalú áremelések
Kérdés, hogyan érték el ezt a bankok. Az összesített eredményben 55 milliárd forintot hozott a belső költségtakarékosság. A nadrágszíj meghúzása, a létszám, a bónuszok mérséklése együtt az igazgatási költségek 8,5 százalékos csökkenésével járt. További tényező, hogy miközben lanyhult a hitelezés, jócskán nőtt a kamatkülönbözet, majdnem 40 milliárdos pozíciójavulást hozva. Az elmúlt évben emelkedtek ugyan a betéti kamatok – vagyis a forrásköltség a bankoknál –, de ennél jobban nőtt a hitelfelvevők által fizetett kamat. Ezt magyarázhatná a megemelkedett kockázati szint, ám a kamatokat lehet az indokoltnál jobban is növelni. Ez esetben a háztartás vagy a vállalkozó drágábban kapja a kölcsönt. Az eredménytöbblet tehát lehet részben a fokozódó kockázat díja, de lehet annak az áremelésnek is a következménye, amellyel szemben az ügyfelek eddig védtelenek voltak. Ugyanez lehet a helyzet a banki jutalékok és díjak srófolásával, hiszen az egyoldalú emelés is javítja az eredményeket.
Tavaly a legnagyobb eredménytöbblet – közel 160 milliárd forint – a pénzügyi műveleteken, a befektetési szolgáltatásokhoz, a deviza- és értékpapírügyletekhez kapcsolódóan keletkezett. Ide tartoznak az átváltási jutalékok, a határidős ügyletek díjai, és sok más szolgáltatásért fizetett térítés. A 160 milliárdban benne lehet az is, hogy valószínűleg megnőtt a határidős ügyletek volumene, többen próbálták fedezni pozíciójukat. Ám itt is nyomon követhető a magasabb árazás: nagyobb a rés az euró vagy a svájci frank eladása és vétele között. A piaci volatilitás nagyobb rizikót jelent, tehát elvileg indokolt a tágabb rés. Csupán a mérték lehet vitás.
Mennyire indokolt kiszélesíteni a vételi és az eladási árfolyam közti sávot? Elhangozhat az az érv, hogy a piac árazott magasabban. Csakhogy kérdés, mi a bankkal szemben álló partner lehetősége. A lakáshiteles a törlesztéshez vagy a hó elején vesz eurót (svájci frankot), vagy azon az árfolyamon vásárol, amely éppen kialakul. Nincs alternatívája. Van-e esélye egy esetleges erőfölénnyel szemben a hitelfelvevőnek? Milyen szervezet, intézmény, szabály védi meg az ügyfelek millióit? Ez különösen érdekes, amikor a meglévő hitelek megemelt díjainál és kamatainál esetleg jobb feltételeket is kínálnak új kölcsönökre.
(Biztos, hogy a lakáshitelesek között kell keresni a késve, vagy egyáltalán nem törlesztők többségét? Mekkora kockázatot jelentenek a bankrendszer számára a céges és mekkora a lakossági hitelek? Miként hozzák be a bankok elmaradó profitjukat a szerződésük szerint fizető ügyfeleken? Miért nincs pozitív adóslista? Reszegi László elemzése a Figyelő legfrissebb számában ezekre a kérdésekre is választ ad.)
