Gazdaság

Állás nélkül maradhatnak a digitális analfabéták

Öt éven belül a magyarországi munkahelyek kilencven százalékának betöltéséhez elengedhetetlen lesz a digitális írástudás.

Az Informatikai Vállalkozások Szövetsége (IVSZ) és a MeFIT Alapítvány (Magyar-európai Fejlesztésekért az Információtechnológiában Alapítvány), csatlakozva az unió húsz országban elindított e-képességek hetéhez (e-skills week), országos rendezvénysorozaton hívja fel a döntéshozók, kis- és közepes vállalkozók, illetve a diákok figyelmét arra, hogy a digitális írástudás milyen fontos szerepet játszik a munkaerőpiacon is.

Az IVSZ főtitkára, Klotz Tamás elmondta, a kkv-k nem érzékelik az informatika fontosságát, s csupán költségelemként tekintenek rá. Nemigen tudják, mire használható az informatika, s azt sem, miképpen növelhetnék hatékony alkalmazásával versenyképességüket. A két szervezet hasonló témában a fővárosban három rendezvényt tart.

Tilesch György, az alapítvány főigazgatója kifejtette: a magyar felnőttképzés többnyire nem piacképes, s inkább csak beszélnek az élethosszig tartó tanulásról a munkaadók és a munkavállalók, de nem eszerint tevékenykednek.

A magyar kis- és közepes cégeknek csupán 5-10 százaléka folytat belső képzést, szemben a nagyvállatok 25 százalékával. Ebből következően egy olyan munkavállaló, amelyik kis, vagy közepes céghez kerül, gyakorlatilag lemondhat a felnőttképzéséről – tette hozzá.

Újabb tapasztalatként elmondta, Magyarországon fele annyi vállalkozó gondolja fontosnak a felnőttképzést, mint például Csehországban. Ugyanakkor a magyar munkaadó munkavállalókkal szembeni informatikai tudásbeli elvárásai megegyeznek egy svéd munkaadóéval. Az elvárások tehát nagyok, miközben a vállalatok nem támogatják a munkavállalókat abban, hogy ezeknek meg tudjanak felelni.

Klotz Tamás a diákokról azt mondta: sokkal jobban érdeklődnek az informatika iránt, de a nyelvtudás hiánya őket is akadályozza a világhalón való közösségi együttműködésben, kapcsolattartásban.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik