interchange díj
A kártyás fizetéseknél alkalmazott bankközi jutalék, ezen összeget a vásárló bankja kapja meg (a jutalék másik részét a kereskedő számlavezetője kapja)
Nem tartotta volna szerencsésnek a Mastercard az interchange díjak maximálását, mert ez nem szolgálná a kártyás fizetés további terjedésének a célját – mondta az fn.hu kérdésére Gauder Milán, a MasterCard Europe Magyarországért, Szlovéniáért és Horvátországért felelős üzleti igazgatója.
Korábban ugyanis úgy látszott, maximálva lesz a díj, ám egy szocialista képviselő elfogadott módosítójának köszönhetően ez mégsem valósul meg. Az elfogadott módosító tartalmaz egy kiegészítést (a teljes jutalékösszegre) nézve, amely szerint „jutalékok, díjak és egyéb költségek mértéke nem haladhatja meg a fizetési művelet tejesítésének fedezetét biztosító fizetési számlára vagy hitelkeretre terhelt összeg két százalékát”.
Gauder nem tudta határozottan megválaszolni azon elhangzó újságírói kérdést, vajon a kihelyezett terminállal kapcsolatos fix költségeket (pl. lízingdíj) bele kell-e számolni a 2 százalékba. Ha igen, akkor egyes esetekben új üzleti modellt kell kialakítani a bankoknak, például lízingcég bevonásával – tette hozzá.
Az fn.hu egy másik kérdésére az igazgató közölte: nem lehet azt mondani, hogy magasak lennének Magyarországon az interchange díjak. Gauder úgy vélte: régiós összevetésben ezen díjak nem számítanak magasak, de természetesen akadnak olyan országok, ahol alacsonyabbak a díjak.
mindegy a fogyasztónak?
Látszólag mindegy a fogyasztónak, hogy a kereskedőnek mekkora jutalékot számít föl a bank, hiszen nem neki kell megfizetnie. Valójában azonban neki is előnyös, ha az erős verseny miatt csökkennek a díjak, hiszen a banki jutalék közvetett módon a fogyasztói árat is befolyásolja, hiszen a kereskedő beépíti azt az áraiba. Ugyanakkor az díjmaximálás ellen állást foglalók úgy érvelnek, hogy a kisebb bankok így kiszorulhatnak a kártyapiacról, ami a kártyadíjak növekedését eredményezheti.
Mindenesetre nagyon magasnak tartják a kisvállalkozók a 1,5-2,5 százalékos díjat, amit kártyás fizetésnél kell megfizetniük. A díj, ami elfogadható lenne számukra, az maximálisan 0,5 százalék – mondta korábban az fn.hu kérdésére Géresi György, az IPOSZ alelnöke, amit lapunknak most is megerősített.
Gauder egy kérdésre válaszolva azt is elmondta: GVH határozata elleni fellebbezés megtörtént, az ügy folyamatban van (477 millió forint bírságot szabott ki a GVH a Mastercardra, éppen annyit, mint a Visára, mert –a versenyhatóság szerint – 12 éven át korlátozták a versenyt azzal, hogy mindkét kártyatársaság azonos díjakat állapított meg a bankok számára)
A sajtótájékoztató apropója az volt, hogy a Mastercard sikeres kampánya eredményeképp jelentősen nőtt a bankkártyát elfogadó helyek száma.
